Nagyvilág

Irán lemondta az Izrael-ellenes konferenciát

Haszan Róháni  (iráni elnök, haszan róháni, )
Haszan Róháni  (iráni elnök, haszan róháni, )

Haszan Róháni nemrégiben megválasztott iráni elnök úgy tűnik, hogy lépéseket kíván tenni a nyugati hatalmakhoz fűződő kapcsolatainak normalizálása felé.

Róháni elődje, az ultrakonzervatív Mahmúd Ahmadinezsád rendezte meg először 2005-ben az azóta évente szervezett, “A cionizmus nélküli világ” című konferenciát. Ahmadinezsád ott mondta el elhíresült, világbotrányt kiváltó beszédét, amelyben Izraelnek a térképről való letörlésére szólított fel.

Az iráni internetes hírportálok arról számoltak be, hogy az iráni külügyminisztérium azért törölte a rendezvényt, mert az ellentétes volt a kormány külpolitikájának irányvonalával, “a külvilággal való kölcsönös kapcsolattartással”. Sok weboldal idézte Nádir Talibzádénak, a konferencia egyik szervezőjének szavait, aki “katasztrófának” nevezte a konferencia lemondását.

Az iszlám köztársaság a mérsékeltebbnek tartott Róháni megválasztása óta különféle gesztusokkal próbál enyhíteni azon a feszültségen, amely az utóbbi évek diplomáciai fiaskói miatt keletkezett a nyugati hatalmak és Teherán között. Barack Obama amerikai elnök szívesen veszi az iráni közeledést, sőt, eddig példátlan módon nemrégiben felhívta telefonon Róhánit, hogy az atomkérdésről tárgyaljon vele.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik