Nagyvilág

Harry herceg élete és szabadsága is veszélyben volt

Kész tervei voltak a táliboknak Harry herceg elrablására, és sok konkrét kísérlet is történt a brit uralkodó unokáját övező biztonsági gyűrű áttörésére a herceg afganisztáni katonai szolgálata idején.

Harry valószínűleg csak a “jó szerencséjének” köszönhette, hogy megmenekült, mert afganisztáni érkezésének pillanatától a tálib erők célkeresztjében volt – mondta a baloldali irányzatú brit tömeglapnak, a Daily Mirrornak az afganisztáni Kunár tartomány tálib katonai parancsnoka, Kari Naszrullah.

Kétszer is megjárta Afganisztánt

Harry – Károly brit trónörökös és a néhai Diana hercegnő másodszülött fia, aki a negyedik a brit trónutódlási sorban – a brit hadsereg helikopterpilótájaként szolgál. Kétszer is megjárta az afganisztáni frontot, legutóbb tavaly, amikor nagy tűzerejű Apache támadó helikopterekkel vett részt harci bevetéseken.

Először próbálták eltitkolni

Első, 2008-2009-ben teljesített afganisztáni szolgálata idején a brit hadvezetés komolyan tartott attól, hogy Harry a tálibok fogságába eshet, ezért nem is hozták nyilvánosságra, hogy a herceg Afganisztánban van.
A brit sajtó helyszíni tudósítói akkoriban tudtak Harry afganisztáni jelenlétéről, de a brit kormány kérésére vállalták, hogy erről nem adnak hírt a herceg frontszolgálatának lejártáig. A hírt viszont külföldi hírportálok megszellőztették, és ezután Harryt azonnal, idő előtt hazarendelték.

Másodszor elvileg kevésbé volt veszélyben

Második, idén januárban befejeződött frontszolgálatát már nem titkolták, abból a megfontolásból, hogy a katonaherceg ezúttal nem szárazföldi, hanem légi hadműveletekben vett részt, így elvileg nehezebb volt a közelébe kerülni.
A brit sajtóban azonban folyamatosan értesülések jelentek meg arról, hogy Harry afganisztáni támaszpontja a tálib lázadó erők első számú célpontjává vált. A tálibok ezeket a híreket most először erősítették meg, a Mirrorbos interjúban.

A tálibok szemében közönséges katona volt

Naszrullah ugyanakkor kijelentette azt is, hogy Harry a tálibok szemében “közönséges katona volt, aki Amerikáért harcolt”. “Amikor a maguk hercege idejött és Apache helikopterrel lőtte a mudzsahedeket (az iszlám szent háború katonáit), harcosaink nem viseltettek iránta különösebb rokonszenvvel” – fogalmazott a tálib parancsnok.

Burkoltan, de megerősítette

Ő is ölt

Harry második afganisztáni szolgálatának idején a brit sajtó olyan értesüléseket közölt bennfentes katonai forrásokból, hogy a herceg tálib parancsnokok likvidálását célzó bevetéseken vett részt.
Januári hazatérése után, a BBC-nek nyilatkozva Harry ilyen konkrétan nem erősítette meg ezt az értesülést. Arra az újságírói kérdésre ugyanakkor, hogy bevetései során ölt-e embert, Harry azt mondta, hogy “igen, ugyanúgy, mint sokan mások”.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.