Nagyvilág

Munkaügyi pert nyert az űrhajós

sergei volkov (sergei volkov, űrhajós)
sergei volkov (sergei volkov, űrhajós)

Egy Moszkva környéki bíróság jogosnak találta pénteken Szergej Volkov űrhajós követelését, aki a csillagvárosi űrhajós kiképző központtól több mint 1,3 millió rubelnyi (mintegy 9 millió forint) elmaradt járandóságát szeretné megkapni.

Az ítélet szerint a Jurij Gagarinról elnevezett központ állományába tartozó űrhajósok parancsnokának – aki első osztályú kiképző-űrhajós – a havi fizetésén kívül meg kell kapnia az alapkeresetének 120 százalékát kitevő pótlékot is.

Az orosz űrhajósokat aszerint osztályozzák, hogy hány űrrepülést teljesítettek és milyen eredménnyel. A harmadosztályú kiképző-űrhajósok havi pótléka fizetésük 55 százalékát teszi ki. Ezt a járandóságot a katonai pilótából lett űrhajósoknak nyugdíjba vonulásukig kell kapniuk.

Precedens értékű

Volkov ügyvédje szerint precedens értékű ítélet született. Azt reméli, hogy ezután a többi hasonló helyzetben lévő aktív orosz űrhajós is sikerrel követelheti járandóságát, amit a csillagvárosi kiképző központ egy törvényi változásra hivatkozva tavaly augusztus óta a nem fizet ki nekik.

Fotó: AFP/Dmitry Kostyukov

Szergej Volkov kollégái nevében kezdeményezte a pert még tavaly augusztusban. A Gagarin kiképző központ sajtószolgálata a pénteki ítélet kapcsán közölte, a pótlékokat azért nem fizették ki az űrhajósoknak, mert nem tudták pontosan, hogyan is kell értelmezni a törvényt, amely szerint azoknak az űrhajósoknak, akik a katonaságtól nyugállományba vonultak, nem jár a pótlék.

A lenta.ru orosz hírportál magyarázata szerint tavaly több aktív űrhajós a felügyeleti szerv javaslatára nyugdíjaztatta magát a hadseregnél, mert a kiképző központ egy jogszabályi változás miatt kikerült azon szervezetek közül, ahol a munkavégzéshez kötelező a katonai szolgálat. Így az űrhajósok polgári szolgálatra kerültek vissza a kiképző központhoz, így azonban elvesztették a jelentős pótlékot.

Igazi veterán

Az ukrajnai születésű 40 éves Szergej Volkov Oroszország hőse, ezredesi rangban van, végzettsége szerint katonai pilóta. 2008-ban és 2011-ben is járt az űrben. Édesapja: Alekszandr Volkov nyugdíjas űrhajós, háromszor tett űrutazást és a Mir űrállomáson is szolgált.

A Moszkvától mintegy 25 kilométerre észak-keletre lévő csillagvárosi kiképző központ állományát jelenleg 34 űrhajós és 8 űrhajósjelölt alkotja. Szeptember elején kilépett a 2015-ös misszióra felkészülő űrhajósok közül Jurij Loncsakov. Többen tudni vélték, hogy pénzesebb állást kapott. Az Interfax hírügynökség úgy tudja, hogy a tapasztalt orosz űrhajós a Gazprom Űrrendszerek nevű céghez ment át.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik