Nagyvilág

Sugárszennyezett víz szivárog Fukusimában

fukusima (fukusima)
fukusima (fukusima)

Erősen sugárszennyezett víz szivárgott ki ismét a Fukusima-1 atomerőmű egyik tartályából, és nem kizárt, hogy a víz egy része a tengerbe került.

A tájékoztató szerint az erőmű egyik dolgozója vette észre azt, hogy az 500 tonna űrtartalmú tartály a felázott talaj miatt megdőlt, és a benne lévő víz túlcsordult a peremén. Becslések szerint mintegy 430 liter víz folyhatott el a hozzá kapcsolódó lefolyón keresztül a talajvíz-elvezető csatornába és onnan a tengerbe.

Az elegyben stronciumot és kétfajta céziumizotópot találtak. A sugárzás mértéke literenként 200 ezer becquerel volt, míg a megengedett határérték 30 becquerel.

Augusztusban egy másik tartályból csaknem 300 tonna erősen sugárszennyezett anyag szivárgott ki, és egy része valószínűleg a tengerbe került. Az esetet a nukleáris balesetek hétlépcsős skáláján hármas fokozatúnak, vagyis “súlyosnak” minősítették.

Két évvel ezelőtt, 2011. március 11-én 9-es erősségű földrengés érte Japán északkeleti részét, ahol ezt követően szökőár pusztított, amely romba döntötte a fukusimai atomerőmű egy részét is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik