Nagyvilág

Diplomáciai háború indult Venezuela és az USA között

amerikai zászló (amerikai zászló, )
amerikai zászló (amerikai zászló, )

Az Egyesült Államok - helyi idő szerint - kedd este kiutasított három venezuelai diplomatát válaszul arra, hogy egy nappal korábban a latin-amerikai ország három amerikai diplomatát nyilvánított nem kívánatos személynek, köztük a caracasi misszió vezetőjét.

A washingtoni külügyminisztérium közleménye szerint távoznia kell Calixto Ortega Riosnak, a venezuelai képviselet vezetőjének, valamint két másik diplomatának. Negyvennyolc órájuk van arra, hogy elhagyják az országot.

Caracas előzőleg három amerikai diplomatát szólított fel távozásra. Őket azzal vádolta, hogy együttműködtek az ellenzékkel, és megpróbálták destabilizálni az országot. Az állami televízióban az államfő jelentette be, hogy az érintetteknek 48 órán belül el kell hagyniuk Venezuelát. Azzal indokolta döntését, hogy nem kíván megengedni semmiféle olyan tevékenységet, amely erőszakot szít az országban. “Jenkik, haza!” – mondta Maduro.

Az államfő már korábban is vádolta azzal az amerikai kormányzatot, hogy támogatásával gazdasági háború folyik országa ellen, emiatt keletkezett hiány számos árucikkből, és ez okozott áramkimaradásokat is. Bírálói szerint viszont ezekért a problémákért a kormány politikája a felelős, mindenekelőtt a valutaárfolyam elégtelen ellenőrzése és az energiatermelést segítő befektetések hiánya.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik