Nagyvilág

Nem éhezik tovább a Pussy Riot tagja

pussy riot (pussy riot)
pussy riot (pussy riot)

Befejezte az éhségsztrájkot Nagyezsda Tolokonnyikova, a Pussy Riot orosz punkegyüttes egyik bebörtönzött tagja - közölték kedden a mordvinföldi büntetés-végrehajtási igazgatóságon.

A fiatal nő a múlt hétfőn tagadta meg, hogy ételt vegyen magához. Így tiltakozott a szerinte embertelen börtönviszonyok ellen, egyúttal azzal vádolta a mordvinföldi 14-es számú javító-nevelő tábor parancsnokhelyettesét, hogy életveszélyesen megfenyegette. Tolokonnyikova panasszal fordult az orosz szövetségi nyomozóhatósághoz és a sajtónak is eljutatta levelét.

A hírt megerősítette Ilja Ponomarjov orosz ellenzéki politikus is, aki a Twitter internetes közösségi oldalon azt írta, hogy beszélt Tolokonnyikovával, aki egészségügyi okok miatt hagyott fel az éhségsztrájkkal. Továbbra is változtatásokat, és a nyomásgyakorlás megszüntetését követeli a 14-es számú javító-nevelő táborban, valamint azt, hogy helyezzék át máshová” – írta Ponomarjov. Korábban olyan hír is megjelent, hogy a táboron belül biztonságosnak mondott helyre szállították át.

Fotó: AFP/Ilya Shablinsky

Az ellenzéki politikus volt az egyedüli, aki találkozhatott a fiatal nővel, akihez nem engedték oda sem a férjét, sem az ügyvédeit az utóbbi öt nap alatt.

Az orosz államfő mellett működő emberi jogi tanácsa tagjai a múlt héten vizsgálódtak abban a mordvinföldi javító-nevelő táborban, ahol Tolokonnyikova eddig a büntetését töltötte. A jogvédők megállapították a foglyok emberi jogainak megsértését, ugyanakkor a Pussy Riot-tag akciójának megítélésében megoszlott a véleményük. A küldöttség három tagja szerint nem Tolkonnyikovától származott az ötlet, hanem azt “kívülről kezdeményezték”. Egyikük, Ilja Sablinszkij, a moszkvai Közgazdasági Főiskola jogászprofesszora ezzel nem értett egyet. Korábban azt nyilatkozta, hogy “a haja az égnek állt attól, amit az elítéltekről hallott” a börtönben uralkodó körülményekről.

A Pussy Riot három tagját, Marija Aljohinát, Nagyezsda Tolokonnyikovát és Jekatyerina Szamucevicset tavaly augusztusban “vallási gyűlölet által motivált garázdaság” címén két év munkatáborra ítélték, mert a moszkvai Megváltó Krisztus-székesegyházban Vlagyimir Putyin orosz elnök elűzését kérő “punkimát” adtak elő. Szamucevics büntetését azonban a fellebbviteli bíróság felfüggesztettre változtatta. Az eljárás és az ítélet ellen több orosz és külföldi jogvédő, neves popsztár és közéleti személyiség tiltakozott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik