Nagyvilág

Kórházban a világhírű zenekar énekesnője

A mordvinföldi javító-nevelő táborból börtönkórházba került Nagyezsda Tolokonnyikova.

A Pussy Riot orosz punkegyüttes éhségsztrájkoló tagja egy hete nem vesz magához ételt. A börtönkórház orvosa szörnyűnek nevezte állapotát – közölte férje, Pjotr Verzilov. A Pussy Riot tagjának férje és ügyvédei előzőleg az orosz Szövetségi Büntetés-végrehajtási Szolgálat parancsnokához fordultak, mert már több mint 60 órája nem tudtak kapcsolatot létesíteni Tolokonnyikovával, aggódtak egészségi állapota miatt.

Fotó: MTI/EPA/Szergej Ilnyickij

A fiatal nő korábban a büntetés-végrehajtási intézetben uralkodó, szerinte embertelen körülményeket kifogásolta. Ennek hatására az orosz államfő mellett működő emberi jogi tanács tagjai vizsgálatot folytattak a mordvinföldi javító-nevelő táborokban. A szövetségi nyomozóhatóság is megkezdte a vizsgálatot Tolokonnyikova panasza nyomán, majd Moszkvába hívatták a 14-es számú tábor vezetőit.

Égnek állt a haja

Ilja Sablinszkij, az elnöki emberi jogi tanács egyik tagja megerősítette a Tolokonnyikova panaszában leírtakat. A moszkvai Közgazdasági Főiskola professzora nyolc elítélttel beszélt, mielőtt kikérdezte volna a Pussy Riot tagját. A jogi professzornak “égnek állt a haja” attól, amit tőlük hallott – idézte Sablinszkijt a gazeta.ru című internetes újság.

Tolokonnyikova többször eredménytelenül kérte a bíróságtól feltételes szabadon engedését, egy hete pedig az orosz sajtóban is megjelent panaszos levelében azt állította, a tábor parancsnokhelyettese életveszélyesen megfenyegette. Az orosz büntetés-végrehajtás képviselője azt állította, a fiatal nőt kedvező körülmények között tartják fogva. Tolokonnyikova 7 négyzetméteres zárkájában hűtőszekrény is van, könyveket kap és korlátlan telefonbeszélgetést folytathat. Korábban a mordvinföldi úgynevezett Társadalmi Megfigyelő Bizottság elnöke arról számolt be, hogy Tolokonnyikovát büntető zárkába vitték, de saját biztonsága érdekében.

“Vallási gyűlölet által motivált garázdaság”

A Pussy Riot orosz punkegyüttes három tagját – Marija Aljohinát, Nagyezsda Tolokonnyikovát és Jekatyerina Szamucevicset ezen a címen két év munkatáborra ítélték, mert a moszkvai Megváltó Krisztus-székesegyházban Putyin elnök elűzését kérő “punkimát” adtak elő. Szamucevics büntetését októberben a fellebbviteli bíróság felfüggesztettre változtatta. A javító-nevelő táborban lévő punkénekesnők szabadlábra helyezési kérelmét többször elutasították az illetékes bíróságok.

Fotó: MTI / EPA / Makszim Sipenkov

Tavaly az orosz ortodox egyház kegyelmet kért a Pussy Riot tagjainak. Tyihon Sevkunov, a moszkvai Szretyenszkij kolostor vezetője – aki egyúttal Putyin elnök “lelki vezetője” is – az állami tévében jelentette be, hogy egyháza megbocsátott a zenekar tagjainak. Előzőleg az ortodox egyház vezető testülete kérte az orosz állami szerveket, hogy “a törvény adta lehetőségeken belül tanúsítsanak könyörületet” az elítéltekkel szemben, annak a reményében, hogy az érintettek a jövőben tartózkodni fognak az újabb szentségtörő cselekedetektől.

Merkelnél is téma volt

Angela Merkel a tavalyi moszkvai orosz-német fórumon maga is védelmébe vette a Pussy Riot bebörtönzött tagjait, de az orosz elnök válaszul a punkegyüttes néhány évvel korábbi zsidóellenes megmozdulására emlékeztette a német kancellárt, aki válaszában kételkedett abban, hogy szükséges volt javító-nevelő táborba küldeni a fiatal nőket. A kancellár az orosz-német kormányzati szintű tanácskozáson emlékeztetett rá, hogy számtalan különböző vélemény létezik, beleértve az ellenzékét is, amelyet a német kormány is figyelembe vesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik