Nagyvilág

Adósság miatt nem jár a villamos és a troli

Szarajevó (szarajevó)
Szarajevó (szarajevó)

Ki nem fizetett számlák miatt leállt hétfőn a szarajevói tömegközlekedés nagy része - adta hírül a Tanjug szerb hírügynökség.

Bejelentés nélkül állt le a teljes villamos- és trolibusz-közlekedés Szarajevóban, miután a boszniai villanygazdaság (EP) lekapcsolta a városi közlekedési társaságot (GRAS) az áramszolgáltatásról.

“Az adósságokat nem fizették ki, ezért kikapcsoltuk az áramot” – mondta a bosnyák médiának Midheta Kurspahic, az EP szóvivője. Emlékeztetett arra, hogy korábban már figyelmeztették a GRAS-t, sőt részletfizetési megállapodást is kötöttek a közlekedési társasággal, a cég azonban ezt követően sem törlesztette tartozását.

A boszniai főváros közlekedési társaságának tartozása több mint 330 ezer konvertibilis márka, vagyis több mint 50 millió forint.

A bosnyák tömegtájékoztatás szerint a GRAS a délszláv háborúk óta veszteséges, Szarajevó tömegközlekedése pedig az egyik legrosszabb a régióban. A villamosok, trolibuszok és autóbuszok rossz állapotban vannak, a szarajevói kanton (a GRAS tulajdonosa) pedig komolyan fontolgatja, hogy csődeljárás alá helyezi a céget – hivatkozott a szarajevói médiára a Tanjug.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik