Nagyvilág

Saját kutyái falták fel az állatkinzót

A betegségben elhunyt 67 éves amerikai nőt 39 éhes németjuhász evett meg, mert más táplálékot nem kaptak. – írja a Blikk.hu. A nőtt korábban már elítélték, mert nem gondoskodott 184 kutyájáról.

Patrizia Ritz (67) maradványait Fordsville-i otthonában találták meg, miután a szomszédok egy hete nem látták az asszonyt, és jelezték ezt a rendőrségen. A hatóságok átkutatták a házat, de csak egy emberi koponyát és egy állkapcsot találtak, amely valószínűleg Ritzé volt. A jelek szerint egy betegség vitte el, az állatok pedig felfalták a holttestet, mert nem etette őket senki.

A Blikk.hu cikke szerint Ritz 1986-ban került először összeütközésbe a törvénnyel; mint kiderült, rendszeresen gyűjtött maga köré állatokat, amelyekről aztán nem gondoskodott megfelelően. 2003-ig ötször ítélték el állatkínzás vádjában; egy ízben 184 kutyát találtak nála, amelyből 159-et el kellett altatni, olyan rossz állapotban voltak.

A hatóságok megengedték neki, hogy megtartsa őket, azzal a feltétellel, hogy körültekintően gondozza, illetve ivartalanítja őket ezután. Ritz ezt nem tette meg, a dolgok pedig idővel kicsúsztak az irányítása alól – amikor átkutatták a házat, a hatóságok 39 éhes farkaskutyát találtak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik