Élet-Stílus

Életet mentett a vakvezető kutya

Eltolta a babakocsit az irányíthatatlanná vált autó útjából.

A brit Jessica Cowley évek óta szenved csőlátásban, aminek következtében a látótere annyira összeszűkült, hogy vakvezető kutyára van szüksége. Így találkoztak a fekete labradorral, Jettel, akinek most már nem csak a napi teendők elvégzését köszönheti, hanem gyermeke életét is. A kutya ugyanis néhány napja a saját életét kockáztatva mentette meg gazdája egy éves kisfiát.

Akkor lépett akcióba, amikor gazdájával és a babakocsis Jacobbal épp egy parkolón haladtak keresztül. Miközben egy épp távozó autó megállt, hogy átengedje őket, a mögötte jövő csak későn vette észre, és bár próbálta elkerülni az ütközést, végül belerohant a várakozó járműbe, ami így nekilódult, egyenesen Jessica, a babakocsis Jacob és Jet irányába.


Nem féltette az életét sem
Forrás: mirror.co.uk

A nő először a fékcsikorgásra lett figyelmes, majd arra, hogy kutyája kitépi magát a kezéből, rátámaszkodik a babakocsira, és ellöki. Ezután érkezett meg az irányíthatatlanná vált autó, ami mindkettőjüknek nekicsapódott. Míg Jessicát komoly fejsérülésékkel kórházba vitték, Jet néhány apróbb zúzódással megúszta a kalandot, pedig gazdája szerint sokkal komolyabb baja is lehetett volna.

„Elképesztő gyorsan reagált, nem is gondoltam volna. Persze miattam is nagyon aggódott, így amikor az ütközés után felkelt, azonnal odajött hozzám, és amikor látta, hogy magamnál vagyok, megnyalta az arcomat” – mesélte Jessica, aki hozzátette, a balesetük egyértelműen felhívja a figyelmet arra, milyen nagy szükség van a Jethez hasonló segítőkutyákra, akik olykor olyan dolgokat is megtesznek, amire nincsenek kiképezve.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.