Nagyvilág

Százak haltak meg a pakisztáni földrengésben

földrengés (földrengés)
földrengés (földrengés)

Tovább emelkedett a pakisztáni földrengés áldozatainak száma, mivel a mentőegységek sok holttestre bukkantak az összedőlt házak romjai alatt. Sziget emelkedett ki a tengerből.

A heves, 7,8-as erősségű földrengés – amely leginkább az Iránnal szomszédos Beludzsisztán tartományt sújtotta – a szerda reggeli hivatalos közlések szerint több mint 200 emberéletet követelt, a sérültek száma meghaladja a 370-et, és több száz ház összeomlott.

A legnehezebb helyzetben lévő körzet, Avaran egy illetékese beszámolt arról, hogy már az áldozatok eltemetését is megkezdték. A keddi katasztrófa gyéren lakott, hegyvidéki területen történt, ahol nincsenek ipari létesítmények.

Az amerikai geofizikai intézet (USGS) adatai szerint a földrengés epicentruma Dalbandin településtől 145 kilométerrel délkeletre volt, félúton India és Irán között, fészke pedig mintegy 15 kilométer mélyen. Az erős földmozgást Dél-Ázsia szerte érezni lehetett, hatására a szomszédos India fővárosában, Újdelhiben is megremegtek az épületek.

Az érintett területeken helikopterek bevonásával zajlik a mentés, amelyben több száz katona is részt vesz.

Sziget született

Míg a hegyekben házak omlottak össze, az Arab-tenger partvidékénél különös jelenségre lettek figyelmesek a Gwadar városában élők, egy magányos sziget emelkedett ugyanis ki a tengerből a rengéseket követően.

A helyiek szerint nem ez az első eset, hogy egy földmozgás után sziget jelenik meg a tengerben: 1968-ban hasonló körülmények között jött létre egy földdarab, amely egy éven belül el is tűnt.

A szeizmológusok úgy gondolják a mostani, ideiglenes szigetet egy úgynevezett sárvulkán formálta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik