Nagyvilág

Nem ébredt fel arra, hogy megerőszakolják

Olyan mélyen aludt egy fárasztó nap után, hogy csak a második rámászó férfira ébredt fel.

A 19 éves kínai nő szokásához híven meztelen feküdt be ágyába Csangcsou városában lévő bérelt lakásában, de annyira kimerült volt, hogy elfelejtette bezárni az ajtót. A szomszédjában élő 28 éves férfi így a félig nyitott ajtón keresztül rálátott az ágyában pucéron alvó nőre, és kihasználta a helyzetet – írta a Shanghai Daily.

A férfi a rendőröknek azt állította, hogy kopogott a nő ajtaján, majd a szobába bemenve a hátát ütögette és beszélt is hozzá, de a mélyen alvó nő egyáltalán nem reagált. A férfi ezután megerőszakolta. A nő később elmondta, félig-meddig érzékelte mi történik, de azt gondolta biztosan csak álmodik.

Csak akkor riadt fel, amikor az őt álmában megerőszakoló férfi szobatársa is betért hozzá, és szintén megpróbálta megerőszakolni. A nő sikoltozása után a második férfi elszaladt, a nő pedig kihívta a rendőrséget, akik le is tartóztatták a két erőszakolót – közölte a Shanhai Daily.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik