Nagyvilág

Ezt főzte ki Aszad: szarin a konyhából

Sziria(960x640)(1).jpg (szíria)
Sziria(960x640)(1).jpg (szíria)

Szíria átadja a fegyvereit. Elnöke bűncselekménynek tartja a gáztámadást, amelynek áldozatairól a felvételek szerinte hamisak, de a tettesek a lázadók voltak, mert ideggázt bárki csinálhat.

A szíriai kormány kész átadni vegyi fegyvereit, be fogja tartani az azok megsemmisítéséről létrejött amerikai-orosz megállapodást – mondta a szíriai elnök az amerikai Fox News tévének. Szerinte a folyamat körülbelül egy évig tart és mintegy egymilliárd dollárba kerül. „Úgy gondolom, hogy ez műszakilag nagyon bonyolult eljárás, és sok-sok pénzbe kerül”. Arra a kérdésre, kész lenne-e az amerikai kormánynak kiszolgáltatni a fegyvereket, a szíriai elnök így válaszolt: “Ahogy mondtam, ehhez sok pénz kell. Mintegy egymilliárd kell ehhez. …Ha az amerikai kormányzat kész kifizetni ezt a pénzt és vállalni a felelősséget a mérgező anyagoknak az Egyesült Államokba való szállításáért, akkor miért nem tesz így?”

A gáztámadás bűn

Bassár el-Aszad közölte, Damaszkuszt nem az amerikai katonai fenyegetés, hanem az orosz diplomáciai kezdeményezés győzte meg. A szíriai elnök szerint kormánya rendelkezésre bocsátja a vegyi fegyverek listáját és engedélyezi, hogy az ENSZ szakértői felkereshessék a fegyverraktárakat. Aszad ugyanakkor azt állította: nem a kormányerők felelősek a Damaszkusz közelében augusztus 21-én végrehajtott gáztámadásért, amelyet maga is “megvetendő bűncselekménynek” nevezett, de kétségbe vonta a támadás áldozatairól készült videofelvételek és képek hitelességét.

Moszkvánál a bizonyítékok

Szerinte a terroristák vetettek be szarint, amely konyhai körülmények között is előállítható, de a lázadók az őket támogató kormányoktól is kaphattak idegmérget. A terroristák felelősségére vonatkozó bizonyítékokat átadták Oroszország ENSZ-képviselőinek, és műholdfelvétel is van arról, hogy a támadást honnan indították – tette hozzá. Aszad „irreálisnak” minősítette az ENSZ-szakértők támadásról készített jelentését. Annak ugyan nem volt feladata, hogy megállapítsa, ki hajtotta végre a támadást, de az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország szerint a dokumentum megállapításai közvetve megerősítik Damaszkusz felelősségét.


Fotó: AFP

Szíria is az al-Kaida ellen

A szíriai elnök szerint hazájában nem polgárháború zajlik, kormánya ellen több tízezer dzsihádista folytat támadást, akiknek 80-90 százaléka az al-Kaida terrorszervezet vagy valamelyik annak alárendelt csoport tagja. Szerinte az iszlamista szélsőségesek a konfliktus utolsó két évében kerültek többségbe. A szíriai elnök azt állította, országa kezdettől fogva támogatta a békés rendezést, illetve az ezt célzó genfi folyamatot. Szavai szerint nem Damaszkusz, nem Oroszország és nem is Kína, hanem különböző okokból az Egyesült Államok gördített akadályokat a genfi folyamat útjába.

Tiszteletet vár Amerikától

Aszad kijelentette, még sohasem beszélt Obama elnökkel. A kérdésre, akarna-e tárgyalni vele, azt válaszolta, az a párbeszéd tartalmától függne. Amikor arról kérdezték, mi lenne az amerikai elnöknek szóló üzenete, Aszad azt mondta, hogy Obamának “követnie kellene az amerikai nép józan gondolkodását”, országa kész jó kapcsolatokat létesíteni az Egyesült Államokkal, de – mint fogalmazott – csakis a kölcsönös tisztelet alapján. A Damaszkuszban kedden felvett interjút Dennis Kucinich volt ohiói demokrata képviselő, a kongresszusi magyar causus (Magyarországgal rokonszenvező képviselőcsoport) volt társelnöke készítette, Greg Palkot, a Fox vezető tudósítója társaságában.

A gáztámadás óta özönlenek a dzsihádisták

Az augusztus 21-i damaszkuszi gáztámadás óta özönlenek az Aszad-rezsim megdöntésére törő dzsihádista harcosok Szíriába – állította egy francia terrorizmusszakértő. Az AP hírügynökség által idézett szakértő kijelentette: az a gyanú, hogy a vegyifegyver-támadást a rezsim hajtotta végre, motiválta a külföldi dzsihádistákat, akik azóta özönlenek Szíriába. Pontos számot azonban nem említett. Marc Trevidic beszámolt arról is, hogy megnövekedett azoknak a francia állampolgároknak a száma, akik csatlakozni kívánnak a dzsihádistákhoz Szíriában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik