Nagyvilág

Műmellben és alul semmiben vezetett egy autós

Bizarr látvány fogadta a balesethez kiérkező rendőröket.

29 hónap börtönre ítélték a washingtoni Lake Stevenben élő Jonathan Hartyt, és 7 évre bevonták a jogosítványát. A 32 éves amerikai férfi április 20-án autóbalesetet okozott, miközben a 4 és 6 éves kislányát furikázta. Több mint 160-nal száguldozott az autópályán, majd belerohant 3 autóba.

Amikor a rendőrök kiérkeztek a kocsijához, és kinyitották a járművet, meglepő látványban volt részük. Harty ugyanis mellprotézist és egy női blúzt viselt, ám alul semmit. Mindemellett egy üveg vizeletet és egy pár női harisnyanadrágot is találtak a padlón. A rendőröknek azt mondta, hogy éppen a „100 forintos boltba” igyekezett a lányaival, hogy ajándékot vegyen nekik.

A bírósági tárgyalás a napokban zajlott, amelyen Harty a sajnálatát fejezte ki a történtek miatt. Mint mondta, nincs mentség arra, amit tett, és elnézést kért a családjától és a kislányaitól.

A rokonok elmondása szerint a kisebb gyereket a baleset óta rémálmok kínozzák, és fél egyedül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik