Nagyvilág

Szíria csatlakozna a Vegyifegyver-tilalmi Egyezményhez

aszad (aszad)
aszad (aszad)

Nem sokkal azt követően, hogy a szíriai elnök Bassár el-Aszad bejelentette: nemzetközi ellenőrzés alá helyezi vegyi fegyvereit, az ENSZ jelezte, hogy csütörtökön Szíriától egy olyan dokumentumot kapott, amellyel Damaszkusz jelzi, hogy csatlakozni akar a Vegyifegyver-tilalmi Egyezményhez.

Az egyezményhez való csatlakozásra Bassár el-Aszad tett ígéretet az amerikai katonai csapás elkerülése érdekében folytatott diplomáciai alkuk részeként – állapította meg a Reuters. „Az elmúlt néhány órában kaptunk egy dokumentumot Szíria kormányától, amelynek most készül a fordítása, és amely a Vegyifegyver-tilalmi Egyezményhez való csatlakozásra vonatkozik” – mondta újságíróknak az ENSZ szóvivője. Megfigyelők szerint ez az első lépés lehet a csatlakozási folyamatban.

Levette tekintetét

Barack Obama amerikai elnök a csütörtöki kabinetülésen kijelentette, hogy a belpolitikai prioritások felé fordul, miután egy ideig a kongresszus felhatalmazását kívánta elérni ahhoz, hogy elrendelhesse a katonai csapást az általa vegyi fegyverek bevetésével vádolt Szíria ellen.

„Még ha sok időt is fordítottunk a szíriai kérdésre, és elértük, hogy a nemzetközi figyelem az ott történt borzasztó tragédiára összpontosuljon, továbbra is fontos elismerni azt, hogy ennek a kormánynak itt szintén sok a tennivalója” – mondta az elnök, egyebek között arra utalva, hogy az amerikai költségvetéssel kapcsolatos belpolitikai nézeteltérések miatt a szövetségi kormányt október 1-jétől ismét a lebénulás veszélye fenyegeti.

A büdzsé mellett a washingtoni kormány nagy fontosságot tulajdonít a bevándorlási rendszer átalakításának és az egészségügyi reform végrehatásának is. Ám a képviselőházi republikánusok éppen az Obama által elfogadtatott egészségügyi törvény finanszírozásának elapasztását kívánják annak feltételéül szabni, hogy megszavazzák a költségvetés többi tételét.

Obama a kormányülésen ugyanakkor kifejezte meggyőződését, hogy a John Kerry amerikai és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter között csütörtökön kezdődő genfi tárgyalások konkrét eredményekkel zárulnak majd.

George Little, a Pentagon szóvivője csütörtökön kijelentette, hogy Oroszország „elszigetelődött és egyedül áll” azzal a vádaskodásával, miszerint augusztus 21-én a szíriai ellenzék követte el Damaszkusz környékén a vegyi támadást. Little ezzel Vlagyimir Putyin orosz elnöknek a The New York Times című lapban megjelent állásfoglalására reagált.

Putyin arról írt a tekintélyes amerikai liberális lapban, hogy a vegyi támadást nem a szíriai hadsereg, hanem az ellenzék hajtotta végre azzal a céllal, hogy kiprovokálja erős külföldi patrónusainak beavatkozását. Az amerikai védelmi minisztérium szóvivője rámutatott, hogy több mint 30 ország osztja azt az amerikai megállapítást, miszerint az augusztus 21-i gáztámadást csakis az Aszad-rezsim követhette el.

Little a Kerry-Lavrov tárgyalással kapcsolatban hangsúlyozta, hogy Putyin elnök a saját szavahihetőségét tette kockára azzal, hogy a szíriai vegyi fegyverek nemzetközi ellenőrzés alá vonását és megsemmisítését javasolta.

Közben folyik a vér

Legalább 48 szíriai felkelő, dzsihadista és kurd fegyveres vesztette életét a kormányerők és a felkelők összecsapásaiban egy észak-szíriai keresztény faluban, Maalulában – közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű ellenzéki szervezet csütörtökön.

A szíriai hadsereg folytatja a felkelők elleni akciókat a Hasszaké tartománybeli Maalulában – közölte a biztonsági erők egyik felelőse az AFP francia hírügynökséggel. Hozzátette, hogy a sziklás terep megnehezíti a hadműveleteket, és így a rejtőzködő felkelők kiűzését a településről.

A katonaság szerdán lépett a falu területére, és azóta támadja a felkelőket és a szélsőséges szunnita an-Núszra Front fegyvereseit.

Az Orient Le Jour című libanoni napilap értesülései szerint a szíriai hadsereg a falu központjában álló, híres Szent Tekla kolostorig nyomult, és a hadművelet során tucatnyi felkelő vesztette életét.

A felkelők, köztük a szélsőséges iszlamisták a múlt hét végén foglalták el a stratégiai fontosságú települést. A Damaszkusz közelében található falu a fővárost és az északra található Homsz várost összekötő főúton fekszik, így kulcsfontosságú az utánpótlás biztosítása szempontjából mind a kormányerők, mind a felkelők számára.
Maalula mintegy ötezer lakosának többsége görög katolikus. A helybeliek arámi nyelven beszélnek, ez annak az ősi nyelvnek a változata, amelyen Jézus Krisztus is megszólította híveit.

Az OSDH úgy tudja, hogy Hasszaké tartományban a szélsőséges iszlamista Iraki és Levantei Iszlám Állam, az an-Núszra Front és más felkelő csoportok 35 fegyverese, míg a Népvédelmi Egységek nevű kurd milícia 13 tagja vesztette életét a több falura kiterjedő összecsapások során az utóbbi két napban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik