Nagyvilág

Lemondott a nemi erőszakkal vádolt meleg konzervatív

Nigel Evans (nigel evans, )
Nigel Evans (nigel evans, )

A brit alsóház alelnöke ellen nem sokkal korábban szexuális bűncselekmények címen vádat emeltek.

Az 55 éves Nigel Evans szerda hajnalban jelentette be döntését. A konzervatív képviselőt már májusban őrizetbe vették és kihallgatták azzal a gyanúval, hogy fiatal férfiak sérelmére szexuális bűncselekményeket követett el. A kihallgatás után óvadék ellenében szabadlábra helyezték, és folytatta munkáját. Ügyvédje útján akkor még azt közölte, hogy nem kíván lemondani tisztségéről.

Fotó: AFP / Ben Stansall

A melegek jogaiért küzdő aktivistaként is közismert politikus ellen kedd este az angol-walesi ügyészi hivatal vádat emelt szexuális jellegű bűncselekmény – köztük nemi erőszak – gyanújával. A vádhatóság szerint a terhére rótt bűnöket 2002 és 2013 között követte el, összesen hét személy sérelmére.

Nigel Evans a vádemelés bejelentése után közleményben tudatta, hogy “robusztus érvekkel” bizonyítja ártatlanságát. “Két dologban biztos vagyok: egyrészt abban, hogy ártatlan vagyok, másrészt abban, hogy ártatlanságom bizonyítást nyer” – fogalmazott. A konzervatív politikus képviselői mandátumát nem adta vissza.

Az alsóház elnöki hivatala már Evans májusi őrizetbe vétele után bejelentette, hogy az alelnököt egyelőre “mentesítették” az ülések vezetése alól. Evans 1992 óta parlamenti képviselő. A tory frakcióban most feladott alsóházi alelnöki pozíciója előtt is több magas tisztséget betöltött, 1999 és 2001 között a Konzervatív Párt alelnöke volt.

A brit parlament alsó kamarájának egyik alelnöki posztjára 2010-ben, a konzervatívok kormányra kerülésének évében választották meg. Az alsóháznak összesen három alelnöke van. Evans 2010-ben, a Mail on Sunday című konzervatív brit lapban tárta fel, hogy meleg és azóta nyilvánosan és rendszeresen szót emelt a melegek jogainak érvényesítéséért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik