Nagyvilág

Két hétig volt a radiátorhoz láncolva egy tízéves

lánc (lánc)
lánc (lánc)

A padlón kellett aludnia, takaró nélkül és enni is alig kapott. Végül sikerült megszöknie.

A tízéves kisfiút büntetésből kötözte anyja a bokájánál fogva a hálószobában lévő radiátor csövéhez az amerikai New Jersey államban található Camden Cityben lévő otthonában – jelentette a helyi sajtó. A kisgyerek két héten át volt éjjel-nappal a radiátor foglya. A kisfiúnak hétfőn sikerült elszöknie a fogságból. Az utcára rohant, ahol anyja kérésére egyik szomszédja rohant utána, és kapta el – közölte a WPVI-TV.

A szomszéd, Samuel Alamo a televíziónak elmondta: a gyerek sírva mondta neki, hogy nem akar hazamenni, ahol nem kap enni. Bár nem volt biztos abban, hogy a kisfiú nem hazudik neki, úgy döntött, hogy jobb, ha szól a hatóságoknak, és megvárta, míg megérkeznek a rendőrök és nekik, nem pedig az anyának adta át a gyereket.

A kisfiú elmondta a rendőröknek, hogy az elmúlt két hetet egy radiátorhoz láncolva töltötte, és ez alapján a rendőrök házkutatást tartották a házban, ahol meg is találták a még mindig a radiátorcsövön lévő fémláncot, valamint műanyag bilincseket, amelyekkel megkötözték a gyerek kezét. A rendőrök letartóztatták a 31 éves anyát, valamint a nő 29 éves barátját, és vádat emeltek ellenük a gyerek bántalmazása miatt.

A házban még öt másik gyerek is élt. Őket, és a tízéves fiút a gyermekvédelem vette magához.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik