Nagyvilág

8 év börtön egy e-mailért

e-mail(1)(960x640).jpg (e-mail, )
e-mail(1)(960x640).jpg (e-mail, )

Szabadon engedték Kínában azt az újságírót, akit 2005-ben úgy ítéltek el, hogy bizonyítékul felhasználták ellene azokat az elektronikus leveleit, amelyeket az amerikai Yahoo! vállalat szolgáltatott ki a kínai hatóságoknak.

A korábban a Tangtaj Sangpao (Contemporary Business News) csangsai napilapnak dolgozó Si Taót tízéves büntetésének letelte előtt 15 hónappal, a hétvégén engedték szabadon – jelentette be a Tuli Csongven Pihuj (Independent Chinese PEN Center) íróklub vasárnap.

Az idén 45 éves újságírót 2005-ben államtitoksértés miatt ítélték el, miután a kínai sajtószabadságot korlátozó intézkedésről adott számot egy amerikai emberjogi fórumnak. A korlátozást egy olyan központi utasítás tartalmazta, amelyet a Központi Propagandaosztály adott ki az 1989-es Tienanmen téri események 15. évfordulója előtt. Ebben központi instrukciókat szabtak meg az újságíróknak a megemlékezésekről való híradásokat illetően.

A PEN dokumentumai szerint Sit 2004 novemberében tartóztatták le, írásait, számítógépét és más személyes tárgyait is elkobozták, feleségének pedig megtiltották, hogy az elfogatásról bárkinek is beszéljen. A következő év március elején a kínai hatóságok bevonták Si ügyvédjének működési engedélyét, 15 napra rá pedig – egy mindössze kétórás tárgyalást követően – elítélték az újságírót.

A Yahoo adta ki a levelezést

Fél évvel később az is kiderült, hogy a per során az amerikai Yahoo! internetóriás kiszolgáltatta a hatóságoknak Si magán e-mailfiókjának részleteit, a levelezést pedig bizonyítékként használták a tárgyaláson. Tettéért a vállalatnak az amerikai Kongresszus előtt kellett felelnie 2007-ben, a cég jogászai akkor úgy fogalmaztak: saját munkatársaik szabadságát veszélyeztette volna, ha nem osztják meg a kért információt a kínai hatóságokkal. A vállalat később bocsánatot kért Si családjától, s annak ismeretlen összegű kártérítést fizetett peren kívül.

Sinek 2005-ben az Újságírók Védelmének Szövetsége a bátorságáért Nemzetközi Sajtószabadság-díjat adományozott, 2007-ben pedig az Újságok Világszövetsége a Szabadság Arany Tollát ítélte oda neki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik