Nagyvilág

Aszad: Szíria nem hátrál meg

Bassár el-Aszad szíriai elnök szerint országa képes szembeszállni bármilyen külföldi agresszióval.

A szíriai elnök vasárnap iráni vendégeket fogadva nyilatkozott először azt követően, hogy Barack Obama előző nap a kongresszus jóváhagyását kérte egy Szíria elleni katonai akcióhoz.

Az állami televízió által közvetített, meglehetősen harcias beszédben az elnök azt hangoztatta: a támadással való amerikai fenyegetés nem tántorítja el Damaszkuszt alapelveitől és attól sem, hogy harcoljon az egyes térségbeli, illetve nyugati országok, mindenekelőtt az Egyesült Államok által támogatott terrorizmus ellen.

Még Aszad nyilatkozata előtt Feiszal Mekdad külügyminiszter-helyettes arra szólította fel az amerikai kongresszust, hogy “tanúsítson bölcsességet”, és utasítsa el a Szíria területe elleni támadást. A miniszterhelyettes Barack Obama elnököt “habozónak, csalódottnak és zavarodottnak” nevezte. Mekdad szerint sem az Egyesült Államok elnöke, sem más elnök nem igazolhat egy igazságtalan háborút.

A külügyminiszter-helyettes ismét minden alapot nélkülözőnek nevezte azokat az állításokat, amelyek szerint Szíria vegyi fegyvert vetett volna be. A damaszkuszi külügyi vezető az al-Kaidát, továbbá terroristákat vádolt vegyi fegyverek alkalmazásával. Ez utóbbival kapcsolatban hírügynökségek utaltak arra, hogy a szíriai kormány az Aszad-rendszer elleni felkelőket bélyegzi terroristáknak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik