Seamus Heaney 1939. április 13-án született Észak-Írországban egy kilencgyermekes család legidősebb gyermekeként. Munkásságán vörös fonalként húzódik végig az északír konfliktus. Kezdetben beleérző természetábrázolásaival vált ismertté, az irodalmi Nobel-díjat 1995-ben nyerte el. Tizenkét kötetet publikált.
A kortárs ír költészetről írt tanulmányában néhány éve Végh Veronika a Korunkban azt írta, hogy “az ír nép összetett politikai és történelmi viszonyrendszerben élt és él, s ez óhatatlanul kihat az irodalomra is. Angol–ír, protestáns–katolikus, észak–dél, királyság–köztársaság, erőszak–erőszakmentesség–védekezés, egység–elszakadás, függőség–önállóság: gyakran ilyen párhuzamok és ellentétek mentén keressük az „írség” definícióját, s ilyen kettősségekbe ütközünk az ír költészet” meghatározásakor is. Seamus Heaney az angol nyelvű irodalom állócsillaga volt.
Fotó: MTI/Paul Mcerlane
Költészetében központi helyet foglal el a történelem, a múlt, amelyet különös erővel őriz az Ír-sziget lápvilága, konzerválva a holttesteket, amelyeket emberáldozatul ajánlottak a Földistennőnek évezredekkel ezelőtt. Heaney a kegyetlen, ősi tradíció továbbélését látta a sziget közelmúltjának véres eseményeiben. E világban a Földanya Írország antropomorf alakjával egyeztethető: egy olyan ősi erő formálódik, amely a vallásos hitet és a földet, az otthont az erőszakkal állítja kapcsolatba. A „lápi emberek” mintegy az időt engedik látni ezekben a versekben, olyan allegóriát formálnak, amelyben a régmúlt és a ma egyszerre jelenvaló – írta Végh Veronika.
