Nagyvilág

Büntetni akarta magát – vonattal amputáltatta karjait

Kényszeres lopásban szenved, ezért inkább levágatta a végtagját.

Meghökkentő dolgot tett az egyiptomi Ali Afifi. A Nílus deltájában fekvő, Tanta városában élő 28 éves férfi úgy döntött, megbünteti magát, hogy végleg leszámoljon a kényszeres lopás-függőségével. Gyorsvonat alá tette mindkét kezét, hogy amputáltassa végtagjait, az iszlám törvény („sharia”) ugyanis kézlevágással bünteti azokat, akik lopnak. Ali viszont saját magán hajtotta végre a súlyos büntetést.

Saját bevallása szerint a kleptomániája még gyerekkorában kezdődött nála, azzal, hogy diáktársaitól elcsente az ebédjüket. Idővel viszont boltokban is lopkodott, később pedig a járókelők mobiltelefonjait, aranyékszereit csórta el. Állítja, a lopott holmikért kapott pénzt mindig gyerekeknek és szegény családoknak adta.

Forrás: Daily Mail

Végül azonban megelégelte erőszakos viselkedését, és az amputálással véget vetett a lopási kényszerének. Mint mondja, a jövőben szeretne segíteni a városán, felújíttatni a lakóépületeket, ifjúsági központot építeni, valamint meg akar nősülni. Reméli azonban, hogy a fogyatékossága és a bűnlajstroma ellenére is talál párt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik