Nagyvilág

Telefonon áldott meg egy diákot Ferenc pápa

ferenc pápa (ferenc pápa)
ferenc pápa (ferenc pápa)

"Ferenc pápa vagyok, tegeződjünk" - mondta a katolikus egyház feje egy 19 éves padovai diáknak, akit telefonon hívott fel.

A 19 éves mérnökhallgató nemrég levelet írt a pápának – azt nem árulta el, hogy miről -, arra azonban nem számított, hogy az egyházfő felhívja őt telefonon. Márpedig ez történt – írta csütörtöki számában az Il Gazzettino című lap.

“Hello, itt Ferenc pápa beszél” – szólt a telefonba vasárnap a pápa, aki rögvest fel is ajánlotta Stefano Cabizzának, hogy tegeződjenek.

A beszélgetés nyolc percig tartott. “Nevettünk és viccelődtünk” – számolt be a mérnökhallgató. “Azt mondta nekem, hogy Jézus és a tanítványai is tegezték egymást” – részletezte, hozzátéve, hogy Ferenc pápa arra kérte, imádkozzon érte sokat. “Megáldott, és én úgy éreztem, nagy erő támadt bennem” – fogalmazott.

Elődjétől, XVI. Benedek pápától eltérően Ferenc szívesen ragad telefont: alkalomadtán felhívja barátait – legyenek akár hívők, akár nem -, de arra is volt példa, hogy újságírókat tárcsázott, hogy beteg hozzátartozóik vagy vizsgaeredmények után érdeklődjön. Miután pápává választották, személyesen hívta fel azt a Buenos Aires-i újságosstandot, ahol előfizetéseit intézte, hogy jelezze, egy ideig nem lesz az argentin fővárosban, így nem kéri a lapokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik