Nagyvilág

Isten sugallta a pápa lemondását

Legalábbis XVI. Benedek ezt mondja. A volt katolikus egyházfő elégedett utódjával.

XVI. Benedek volt katolikus egyházfő bevallása szerint Isten sugallta lemondását, és utódja, Ferenc pápa karizmája mindennap megerősíti ebben a meggyőződésében – írta a Zenit katolikus honlap egy névtelen forrásra hivatkozva.

Nem jelenés vagy hasonló történt, de „misztikus élményben” volt részem –- mondta az egykori pápa vendégének, akit a vatikáni Mater Ecclesiae nevű kolostorban található rezidenciáján fogadott. A névtelenül nyilatkozó forrás lemondása okairól kérdezte a volt katolikus egyházfőt.


Fotó: AFP

XVI. Benedek úgy véli, Istentől ered az az „abszolút vágya”, hogy a világtól távol, magányában imádkozva találkozhasson vele. A volt pápa azt mondta vendégének: „misztikus élménye” a lemondását követő hónapokban is folytatódott, mintegy megerősítve őt abban, hogy döntése egyben „Isten akarata” is volt.

Visszavonultan él

XVI. Benedek február 11-én meglepetésszerűen jelentette be lemondási szándékát, és a hónap végén már távozott is tisztéből. Vatikáni források szerint a 86 éves volt pápa mélységesen boldog spirituális magányában.

Joseph Ratzinger a világtól visszavonulva él, általában csak közeli barátait és rokonait fogadja. Egyes értesülések szerint gyakori vendégei közé tartozik a tőle mindössze pár száz méterre lakó Ferenc pápa is, aki – saját szavaival élve – „nagypapaként” tekint rá, és a nehéz helyzetekben hozzá fordul tanácsért.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik