Nagyvilág

“Súlyos incidens” a fukusimai radioaktív folyás

fukusima (fukusima)
fukusima (fukusima)

A japán hatóságok a nukleáris balesetek skáláján hármas fokozatúnak, vagyis "súlyos incidensnek" minősítették szerdán a háromszáz tonna erősen sugárszennyezett víz elfolyását a fukusimai atomerőmű egyik tartályából.

A japán atomipart felügyelő hivatal (NRA) szerdán közölte: tekintettel az elfolyt víz mennyiségére és erős szennyezettségére egyes szintről – amely csupán “anomáliát” jelent – hármas fokozatúra változtatja az eset minősítését, ami már “súlyos incidens”. Ez a legsúlyosabb eset azóta, hogy 2011 végén sikerült úgynevezett “hidegleállás” állapotába hozni a nyolc hónappal korábban, március 11-én történt földrengésben és szökőárban megrongálódott atomerőmű három reaktorát.

A két évvel ezelőtti fukusimai atombaleset a legsúlyosabb minősítést kapta az úgynevezett INES-skálán, s előtte csak az 1986-os csernobili atomkatasztrófa érte el ugyanezt a hetedik fokozatot.

A Fukusima-1 atomerőművet üzemeltető vállalat, a TEPCO kedden közölte, hogy mintegy háromszáz tonna erősen sugárszennyezett víz folyt el egy tartályból. Előző nap figyeltek fel a szennyezett vizet tároló tartályok környékén kialakult tócsákra. Fél méterrel a víztócsák felett óránkénti száz millisievertes sugárzást mértek, míg egy ember számára a megengedett sugárdózis nem haladhatja meg az évenkénti egy millisievertet. A kifolyt víz sugárszennyezettsége olyan magas, hogy a mellette álló ember egy óra leforgása alatt akkora sugárdózist kapna, amely ötszörösen meghaladná az atomerőműben dolgozókra vonatkozó egyéves határértéket.

A TEPCO szerdai közölése szerint a víz továbbra is folyik a tartályból. Még mintegy 700 tonna maradt benne, a víz átszivattyúzását már megkezdték. A tartály alatti földet megvizsgálják, hogy kiderítsék, hol gyülemlett fel a nagy mennyiségű, erősen radioaktív víz. A TEPCO nem zárja ki, hogy a talajvízbe vagy onnan egyenesen a tengerbe szivárgott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik