Nagyvilág

Vérfürdő Egyiptomban: már 464 halott

Egyiptom (egyiptom)
Egyiptom (egyiptom)

A csütörtökön kiadott új hivatalos összesítés szerint legalább 464 ember vesztette életét előző nap a rendőrség és a Mohamed Murszi elnök elmozdítása ellen tiltakozó iszlamisták közötti véres összecsapásokban.

Az egyiptomi egészségügyi minisztérium pontosított adata szerint a sebesültek száma megközelíti a 3600-at. A halálos áldozatok nagy többsége – 421 – civil. A volt elnököt támogató Muzulmán Testvériség szerint viszont a halottak száma már meghaladta a 2000-et, és mintegy tízezer sebesült van.

Újságírók is életüket vesztették az összecsapásokban: munkavégzése közben halt meg a brit Sky News televízió 61 éves operatőre, az Egyesült Arab Emírségek egyik hivatalos újságjának, a Gulf Newsnak a riportere és az egyiptomi Al-Akhbar című lap egyik újságírója.

Az egyiptomi kormány szerdán egy hónapra szükségállapotot hirdetett és kijárási tilalmat rendelt el Kairóban, Alexandriában és Szuezben, valamint összesen 13 tartományban este hét és reggel hat óra között.

Hádzim el-Beblávi miniszterelnök esti tv-beszédében az mondta, a rendőrség a lehető legnagyobb visszafogottsággal cselekedett a tüntetők ellen. Kijelentette, a világ egyetlen állama sem tűrné el, hogy fővárosának két fontos terét másfél hónapon át tüntetők ezrei tartsák megszállva.

A történtek nyomán benyújtotta lemondását Mohamed el-Baradei, a nemzetközileg elismert, Nobel-békedíjas egyiptomi alelnök. Lépését azzal indokolta, hogy “nem tud felelősséget vállalni olyan döntésekért, amelyekkel nem ért egyet”.

A szerdai volt a legvéresebb nap Egyiptomban azóta, hogy 2011 elején megdöntötték Hoszni Mubarak volt elnök hatalmát.

A Külügyminisztérium továbbra is fokozott óvatosságot kér az Egyiptomban tartózkodó vagy oda készülő magyaroktól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik