Külföld
Ferenc-papa(2)(960x640)(2).jpg (húsvét, ferenc pápa, )

Európában téma a pápa melegekről tett kijelentése

Farkas György
Farkas György

újságíró, hírfőnök. 2013. 07. 30. 15:02

A sajtó elsősorban a homoszexuálisokra vonatkozó, precedens értékű kijelentéseket emelte ki abból a mintegy 80 perces kötetlen beszélgetésből, amelyet Ferenc pápa brazíliai útjáról visszatérve a repülőgép fedélzetén újságírókkal folytatott.

Korábban a témában:

„Ferenc pápa a katolikus egyház történetében eddig a legnagyobb lépést tette meg a homoszexuálisok felé. Ezek a szavai – ki vagyok én, hogy ítélkezzem – úgy hangzanak a katolikus hívők között is megtalálható homofóbok számára, mint egy vészcsengő” – írta a Hospodarské Noviny. A cseh lap szerint az egyház számára az a legfontosabb, hogy elődjével, XVI. Benedekkel ellentétben Ferenc pápának nincs kifogása az ellen, hogy meleg férfiak papok legyenek, de világossá tette, hogy a homoszexuális aktusokat az egyház változatlanul bűnnek tekinti. A pápa nem írja át a Bibliát.

A francia Le Monde arra hívta fel a figyelmet, hogy a pápa elítélte a „meleglobbikat”, amelyek ennek a hajlamnak az alapján nyomást próbálnak gyakorolni. „Különbséget kell tenni a homoszexuális hajlam és a lobbi között (…) a politikai vagy szabadkőműves lobbi, semmilyen lobbi sem jó dolog” – mondta. Egyúttal világos különbséget tett a homoszexuális hajlam és a pedofília között, mely utóbbit kemény szavakkal ítélt el, és elfogadhatatlannak minősített.

Azért is síkra szállt Ferenc pápa, hogy a nőket fokozottabban vonják be az egyház életébe. Ma lányok is ministrálnak, nők olvassák fel a misén a szentírási részeket – emlékeztetett. „De még többre van szükség, a teológia síkján is” – tette hozzá. A nőknek nagyobb részt kell kapniuk az egyház életében, az egyház igazgatásában és az általános lelkipásztorkodásban is – húzta alá, anélkül, hogy részletekbe bocsátkozott volna. Egyidejűleg emlékeztetett a néhai II. János Pál pápa rendelkezésére, amellyel kizárta nők pappá szentelésének lehetőségét. „Ez az ajtó bezárult” – hangsúlyozta Ferenc pápa.

Ferenc-papa(960x640)(3).jpg (ferenc pápa, pápa, )
Fotók: AFP / Luca Zennaro

A konzervatív német Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) „Összefonódások” címmel közölte Daniel Deckers kommentárját, amely szerint kevés területen mutatkozik akkora távolság a nyugati modernség életérzése és a katolikus egyház tanításai között, mint a homoszexualitás megítélésében, valamint a nőknek az egyházban betöltött szerepével, jogaival kapcsolatban, és semmi sem utal arra, hogy ez a távolság a közeljövőben csökkenne.

Ferenc pápa elődeivel összhangban elutasítja, hogy nőket pappá szenteljenek, nem tér el a katolikus tanításoktól a melegekre vonatkozó kijelentése sem, amely „csupán” felhívás a melegek diszkriminációja ellen. A FAZ szerzője szerint a pápa közvetve elismerte, hogy léteznek homoszexuális összefonódások az egyházban, és „nem a homoszexualitás a probléma, hanem maga az összefonódás”, ami „bizonyára így igaz”.

A liberális Süddeutsche Zeitung „Új hangvétel a régi harcok helyett” címmel közölte Matthias Drobinski kommentárját, amelyben a szerző kiemelte: a pápa nyilvánvaló dolgokat mondott el, és „ügyesen nem vett tudomást” az “igazán kényes kérdésről”, arról, hogy a melegek csak szexuális önmegtartóztatással válhatnak-e igazzá Isten előtt. Ugyanakkor „az új hangvétel” figyelemre méltó, azt jelzi, hogy „valaki itt el akar távolodni a régi frontvonalaktól”.

A liberális lap szerzője szerint a katolikus egyház melegekhez fűződő viszonyát a „kettős erkölcsiség” jellemzi, a melegek akárhogy is követik az egyház tanításait, mégis bűnben élnek, ha megélik az egyház szerint természetellenes szexualitásukat. A kettős morál másik oldala az a szerző szerint, hogy a római katolikus egyházban magas a meleg papok aránya, akinek pedig ilyen „strukturális hazugsággal” kell élnie, az korrumpálható és zsarolható lesz.

Németországban a Mi vagyunk az egyház (Wir sind Kirche) nevű katolikus reformmozgalom üdvözölte Ferenc pápa nyilatkozatát. Az egyházfő szavai felszabadító hatást válthatnak ki, és azt is kell kiváltaniuk valamennyi pap esetében, aki homoszexuális, és ezt mostanáig titkolnia kellett – mondta a mozgalom szóvivője a Spiegel Online hírportálnak. Volker Beck, a Zöldek parlamenti képviselője – aki nyíltan vállalja homoszexualitását – úgy vélte: a pápa nyilatkozata reménykeltő. Ugyanakkor „nincs szó sokkal többről, mint reményről” – tette hozzá a politikus, aki szerint rejtély, a pápa miért intézett „kirohanást” az állítólagos meleglobbi ellen.

Ferenc pápa (ferenc pápa)

„Ki vagyok én, hogy egy meleg felett ítélkezzem…?” – Ferenc pápa szavait így tette címoldalára a Corriere della Sera. A legnagyobb olasz napilap Giovanni Reale olasz katolikus filozófust kérdezte, aki szerint a Ferenc pápa által felmutatott „ítélet nélküli hit fordulatnak számít” az egyház történetében. „A pápa a mindenki iránti szeretetről beszélt, amely a melegekre is vonatkozik. Teljesen más kérdés a melegházasság és a melegek részéről való örökbefogadás” – hangoztatta a Corrierének Ludovine de la Rochere, a melegházasságot ellenző francia La Manif Pour Tous francia egyesület vezetője. A Corriere szó szerinti átírásban közölte Ferenc pápának a nemzetközi sajtó tagjaival tartott kötetlen beszélgetésének szövegét. Az egyházfő úgy fogalmazott, a katekizmus azt tanítja, hogy a melegeket „nem szabad diszkriminálni, hanem be kell fogadni”.

A La Repubblica című olasz lap szerint Ferenc pápa az egyház 1992-ben kiadott katekizmusát idézte. A balközép napilap hozzátette, Ferenc pápa szavaival megteremtette az „empátia egyházát”. „Rendkívüli lépésnek” nevezte az egyházfő kijelentéseit Nichi Vendola, a Baloldal, Környezet, Szabadság (SEL) elnöke, aki sohasem titkolta homoszexualitását. A GayCenter olasz meleg egyesület szerint Ferenc pápa „előrébb jár számos olasz katolikus politikusnál”. Az egyesület ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a melegjogok érvényesítésének legnagyobb ellenzője továbbra is az egyház marad.

Az olasz sajtó a melegekről elhangzott kijelentés mellett jelentősnek értékelte azt is, hogy Ferenc pápa nyitottnak mutatkozott az elváltaknak az egyházba történő visszafogadására. A pápa úgy fogalmazott, hogy azok iránt, akik templomban kötöttek házasságot, de külön élnek és elváltak, elérkezett a könyörület ideje. A kérdés aktuális Olaszországban, ahol egyre több katolikus pár bontja fel házasságát, és ezt követően nem részesülhet a szentségekben.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.