Nagyvilág

Dugóba került a pápa, az Anonymus tüntetett

ferenc-papa(210x140)(2).jpg (ferenc pápa)
ferenc-papa(210x140)(2).jpg (ferenc pápa)

Féktelen tömeg rohanta meg a katolikus egyházfőt szállító terepjárót Rio de Janeiróban, miután a sofőr eltért a tervezett útvonaltól, és forgalmi dugóba került.

A pápa hétfő délután érkezett meg Rióba, hogy részt vegyen a 28. Katolikus Ifjúsági Világtalálkozón. A repülőtérről a város központjába kellett jutnia a találkozó hivatalos megnyitójára. Először egy zárt utasterű terepjáróban utazott, amely azonban a kijelölt és szabaddá tett útvonalról befordult egy utcába. Ott azonnal meg kellett állnia, a pápát üdvözlő és az út mentén sorakozó tömeg megrohanta és többször körbeugrálta az autót.

Néhány testőr megpróbálta távol tartani az embereket, de a helyzet – az AP tudósítása szerint – egyes pillanatokban így is félelmetes volt. Az egyházfő ennek ellenére nyugodtnak tűnt. Lenyitotta az ablakát, kezet fogott azokkal, akik elérték. Miután az autó kiszabadult a dugóból, és maga mögött hagyta a tömeget, Ferenc átült egy nyitott tetejű pápamobilba, amely végigjárta vele Rio főbb belvárosi utcáit. Az emberek üdvözölték, volt aki sikoltozott, volt, aki sírt, volt, aki némán állt, ő pedig mosolyogva integetett mindenkinek.

A világtalálkozó megnyitója Rio szövetségi állam kormányzójának palotájában volt. A pápa angolul és portugálul beszélt vendéglátóihoz, élükön Dilma Rousseff brazil elnökhöz. Arra kérte a világ ifjúságát, hogy szerezzenek minél több hívet Jézus Krisztusnak. A megnyitó idején az Anonymus globalizációellenes szervezet brazíliai csoportjának felhívására több száz fős tüntetés kezdődött az épület előtt. Amikor már a pápa elhagyta a kormányzói palotát, és szálláshelyére hajtatott, a tüntetés erőszakossá fajult, majd a rendőrség könnygáz bevetésével szétoszlatta a tömeget.

Egy rendőr azt mondta az AFP-nek nyilatkozva: akkor léptek fel erővel a tüntetők ellen, amikor valaki gyújtópalackot dobott feléjük. A tudósító látott a földön feküdni véres arccal egy fotóriportert, valamint hogy a rendőrök őrizetbe vesznek egy tüntetőt, aki az Anonymus fehér maszkját viselte. A csoport amiatt hirdette meg a demonstrációt, hogy a pápai látogatás 53 millió dollárnak (12 milliárd forint) megfelelő összegbe kerül, amit a brazil adófizetőknek kell állniuk.

A brazil rendőrség talált egy házi készítésű kis robbanószerkezetet egy parkolóház mosdójában, a Sao Paulo melletti Aparecida városban, amely Brazília legfontosabb zarándokhelye, és ahol a pápai látogatás egyik csúcspontja, a július 24-én megtartandó mise lesz – jelentette a brazil állami hírügynökség. A pokolgépet vasárnap hatástalanították. Nem lehet tudni, hogy a szerkezetet a pápai látogatás miatt helyezték-e el ott – írta az AP.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik