Nagyvilág

Merényletkísérlet, mint a filmekben

Rendszámtábla mögé rejtett géppuskával akartak megölni egy alvilági kapcsolatokkal rendelkező cseh üzletembert.

Radovan Krejcir páncélozott Mercedesét több mint tíz golyó találta el, amikor megérkezett a dél-afrikai Johannesburgban lévő zálogházához. A lövedékek egy, a parkolóban álló autóból érkeztek. Egészen pontosan az autó rendszámtáblája mögé rejtett “géppuskából”. A Csehországban 11 éves börtönbüntetésre ítélt férfi sértetlenül megúszta a gyilkossági kísérletet.

Rendszámtábla mögé rejtett “géppuskával” akarták megölni
Fotó: EWN

Elmondása szerint az autóba rejtett fegyvert távirányítással hozhatták működésbe, mert senkit sem látott az autóban, vagy annak közelében az eset idején. A férfi elmondta: a merénylethez használt kis autó pont azzal a hellyel szemben volt leparkolva, ahol mindig meg szokott állni. A jármű a lövések után kigyulladt, feltehetően megsemmisítve több bizonyítékot is.

Krejcir páncélozott autóját tucatnyi lövés találta el
Fotó: EWN

Radovan Krejcir 2007-ben tűnt fel Dél-Afrikában, két évvel azután, hogy sikerült elmenekülnie egy rendőrségi rajtaütés elől csehországi házában. A férfit hazájában 11 évig tartó börtönbüntetésre ítélték adócsalás miatt. Jelenleg az ellen küzd, hogy a dél-afrikai hatóságok kiadják Csehországnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik