Nagyvilág

A pápa forradalomra buzdított

ferenc-papa(210x140)(2).jpg (ferenc pápa)
ferenc-papa(210x140)(2).jpg (ferenc pápa)

A pénz és a hatalom illúziójától óvta a fiatalokat Ferenc pápa több százezer ember előtt a Katolikus Ifjúsági Világtalálkozón

A pápa több százezer ember előtt beszélt a Rio de Janeiró-i Copacabana strandon. Arra kérte hallgatóságát, csináljanak “kopernikuszi forradalmat”, maguk helyett helyezzék Istent a középpontba. “Hajlamosak vagyunk magunkat a középpontba helyezni, azt hinni, hogy csak mi magunk alakítjuk életünket, és hogy az életünk a hatalom, a pénz és a javak révén lesz boldog. De ez nem így van. A hatalom, a pénz és a javak csak pillanatokra biztosítják a boldogság érzését. A végén pedig ezek birtokolnak minket, és mindig többet akarunk belőlük, sosem vagyunk elégedettek” – mondta.

A tömeg – amelynek létszáma a hideg és esős időjárás ellenére a Vatikáni Rádió szerint elérhette akár az egymilliót is – elragadtatással fogadta az egyházfőt. Ferenc pápa a világtalálkozón most találkozott először kifejezetten annak résztvevőivel. “A pápa ifjúsága vagyunk!” kiabálta a tömeg kórusban. A világtalálkozó szervezőinek a hosszan tartó esőzés miatt törölniük kellett a szombatra és vasárnapra tervezett virrasztást és misét a Riótól 60 kilométerre lévő Guaratibában, mert sártengerré változott a kijelölt hatalmas terület. Így a záróesemény szintén a Copacabanán lesz.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik