Nagyvilág

Kiakadtak a vasárnapi munka miatt

gorogorszag(1)(430x286)(2).jpg (görögország)
gorogorszag(1)(430x286)(2).jpg (görögország)

A görög kormány nehezen küzd a gazdaság föllendítéséért: múlt heti törvényjavaslatai közül nagy öröm fogadta a vendéglők áfájának csökkentésére szólót, azonban egyöntetű elutasításra talált a vasárnapi nyitva tartásra vonatkozó elképzelés.

A konzervatív görög kormány javaslata szerint országosan évi hét vasárnap tarthatnának nyitva a boltok önkéntes alapon, és ehhez a helyi önkormányzatok belátásuk szerint még további vasárnapokat tehetnének.
Az indoklás szerint a vasárnapi nyitva tartás előmozdítaná a szabad versenyt, és illeszkedik a kis- és közepes vállalkozásokat támogató európai politikába is.

Görögországban az idegenforgalmi és a nagy bevásárlóközpontok kivételével nincs vasárnapi nyitva tartás.
A tervet óriási felzúdulás fogadta. A kiskereskedők, kisiparosok szövetsége szerint tagjaiknak, többnyire kis családi vállalkozásoknak, nem telik vasárnapi kisegítők felfogadására, csak még nagyobb lenne a veszteségük, csak még jobban kiszorítanák őket a nagy kereskedelmi láncok.

Nemcsak számokból áll az élet

A magánalkalmazottak szövetsége panaszolja a nagy munkanélküliséget és azt, hogy az állásban lévők 35 százalékának is többhavi bérrel tartoznak munkáltatóik. Éppen ezért ellenzi – amint egyik közleményében írta – a dolgozók kihasználásának és kizsákmányolásának effajta növelését.

A görög egyház feje, Jeronimosz érsek szerint “az élet nem csak számokból áll, mindenkinek szüksége van pihenésre”. Pireusz püspöke pedig kiátkozással fenyegette meg azokat a parlamenti képviselőket, akik megszavaznák a kormány javaslatát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik