Nagyvilág

Négy embert ökleltek fel a bikák

bika (bika, )
bika (bika, )

Pánik tört ki a pamplonai bikafuttatáson: egy futamban négy embert is felökleltek a bikák.

Egy felöklelt fiatal férfit az állat mintegy 30 másodpercig taszigált szarvával a földön, amikor egy másik futó megpróbálta elrángatni farkánál fogva az állatot. Segítőinek sikerült az áldozatot elvonszolni az állat elől. A navarrai kórház közölte, hogy a bikák négy személyt sebesítették meg pénteken, három másik más sérülésekkel került kórházba.

A hagyományos San Fermín-ünnep múlt szombaton kezdődött. Kilenc napon át minden reggel nyolc órakor kiengednek hat, erre a célra tenyésztett bikát. A bátor futóknak a macskaköves szűk utcákon csaknem 850 métert kell megtenniük az aréna felé hajtott, több mint 600 kilogramm súlyú bikák előtt. A cél, hogy a résztvevők a lehető legközelebb kerüljenek az állatokhoz anélkül, hogy megsérülnének.

Egy-egy menet hozzávetőleg négy percig tart, és 2000-3500 futó kísérti meg a sorsot. Évente rendszerint több száz sérülést számlálnak, ezek többsége nem öklelésből ered, három százalékuk súlyos csupán. 1911 óta 15 halottja volt a bikafuttatásnak, legutóbb 2009-ben halt meg egy 27 éves spanyol férfi.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik