Nagyvilág

Polgárháború fenyeget Egyiptomban

egyiptomi tüntetés (egyiptom, )
egyiptomi tüntetés (egyiptom, )

„A forradalmat elrablók” elleni felkelésre buzdította hétfőn az egyiptomi Muzulmán Testvériség az ország népét, miután a Köztársasági Gárda tagjai a mozgalom tüntető hívei közé lőttek.

Az Igazságosság és Szabadság Pártja egyúttal felszólította a nemzetközi közösséget és szervezeteket, valamint „a világ minden szabad emberét”, hogy avatkozzon közbe „egy újabb tömegmészárlásnak, egy újabb Szíria kialakulásának a megakadályozása érdekében”. A Muzulmán Testvériség szerint legalább 35-en haltak meg, amikor katonák és rendőrök éles lőszerrel tüzet nyitottak a laktanya előtt ülősztrájkot folytató – éppen imádkozó – tüntetőkre. Elképzelhető, hogy az áldozatszám magasabb lesz – tette hozzá egy közleményében a mozgalom.

A mentőszolgálat egy magas rangú tisztségviselője azt közölte, hogy 42-en haltak meg reggel a laktanyánál, mindannyian Murszi hívei voltak. Egy egészségügyi minisztériumi forrás szerint a sebesültek száma 322. Egy mentőtiszt arról számolt be, hogy több mint 200 sebesültet nem tudnak kórházba szállítani, mert a hadsereg lezárta az oda vezető utakat.

A hadsereg reggel közölte, hogy „Hajnalban egy felfegyverzett terroristacsoport megpróbálta elfoglalni a Köztársasági Gárda épületét, megtámadtak katonákat és rendőröket, egynek a halálát okozták, és megsebesítettek több sorkötelest, akik közül hat válságos állapotban van”.

A jelentésekből nem egyértelmű, hogy a laktanyánál történt állítólagos tömeggyilkosság volt-e előbb vagy a gárda főhadiszállásának ostroma.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik