Nagyvilág

Furcsa tárgyak, amikkel férfiak szexeltek

A padok, kerékpárok, autók és lámpaoszlopok is veszélyben vannak.

Egy hete számoltunk be egy svéd férfiről, akit lefilmeztek, ahogy „megerőszakol egy biciklit”. Rövid utánajárás után kiderült, nem ő az egyetlen, aki szexjátékszernek tekinti a hétköznapi tárgyakat.

Pad

Egy hongkongi férfi 2008-ban lett hír az egész világon, miután egy este megkívánta egy parkban felállított fémpadot, amelyen kis lyukak voltak. Arra nem számított, hogy végül a pad foglya lesz, és csak több órás erőfeszítéssel tudják kiszabadítani kínosan szorult helyzetéből. Arra sem, hogy a szabadítási akciót tévés újságírók előtt hajtják végre.

Autó(k)

Nyálat csorgatva bámulni csodás vonalvezetésű autókat megszokott dolognak számít a férfiak körében, de az már nem annyira megszokott, ha valaki szó szerint elélvez a látványtól. De előfordul. Az amerikai Edward Smith például saját bevallása szerint 15 éves kora már ezer autón van túl. Mondjuk ezt még 2008-ban nyilatkozta, azóta biztosan talált még magának párat.

Porszívó

Egészen pontosan egy amerikai autómosó porszívója, ami – gondoljuk mi – biztosan erősebb az otthoninál, és ezért választotta szexpartnernek egy 29 éves amerikai férfi még 2009-ben.

Lámpaoszlop

Az utcai tárgyat egy 32 éves angol férfi választotta, 2008 februárjában, Westbury városában. A férfit rendőrök vitték el a helyszínről, ahol több szemtanú is végignézte légyottját. köztük gyerekek.

Piknikes asztal

Az ohiói Art Price legalább nem egy nyilvános helyen álló piknik asztalt használt szexre, hanem sajátját, így csak a házába érkező vendégek étvágyát tudta elrontani. A férfit 2008-ban filmezte le egyik szomszédja, ahogy a hátsó kertre néző kis teraszon nekiesik a kerti asztalnak. A rendőrök elmondása szerint a napernyőnek hagyott lyukat használta.

Közlekedési táblák

Egy dél-dakotai férfi akár meg is úszhatta volna lebukás nélkül, de nem volt elég neki, hogy útjelző táblákat tett magáévá, az aktusokat szépen filmre is vette. A kétévnyi felvétel azután került a rendőrségre, hogy Verle Peter Dillst birtokháborításért 2007-ben őrizetbe vették és házkutatást tartottak nála.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik