Nagyvilág

Megölte a barátnőjét, majd nyaralni ment a testével

Ezer kilométert autózott Kína keleti partvidékén a 22 éves lány holttestével az autóban.

Abban az autóban, amit csak azért vásárolt, hogy lenyűgözze a lány családját, akik úgy gondolták, hogy a 22 éves fiatal nem elég jó a lányuknak – írta a Nanfang. A csak Fan néven azonosított férfinak az autóval sem sikerült elérnie, hogy barátnője szülei ne fúrják meg házassági terveiket. Május 12-én a lány az autóban ülve közölte vele, hogy szakítani akar. Ekkor a férfi dühbe jött, és egy késsel megölte a lányt, akivel már hat éve volt együtt.

A fiatalember pár óra múlva lenyugodott, és tudva, hogy úgysem fogja megúszni a gyilkosságot, úgy döntött, teljesíti régi vágyukat, hogy közösen utazgassanak, és azon nyomban útnak is indult, a lány holttestével az autóban. Ezer kilométert autózott Fosanban Fucsou városába, és útközben még egy napot eltöltött Hsziamenben is – írta a Nanfang.

Az autót és a lány holttestét végül Fucsou repülőterén hagyta, miközben ő Sanghajba, majd a Kína déli részén található Sanya városába utazott. A rendőrség ott tartóztatta le május 18-án a férfit, aki magával vitte a lány mobiltelefonját, emléknek. Most emberölés vádjával kell bíróság elé állnia – írta a Nanfang.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik