Nagyvilág

Letartóztatták a Vatikán 500-as püspökét

Vatikan-biboros(210x140)(1).jpg (vatikán, kereszt, bíboros, pápaválasztás, )
Vatikan-biboros(210x140)(1).jpg (vatikán, kereszt, bíboros, pápaválasztás, )

Scarano püspök 20 millió eurót akart készpénzben kicsempészni Svájcból.

Az olasz rendőrség pénteken pénzmosás vádjával letartóztatta Nunzio Scarano salernói püspököt, az Apostoli Szék Vagyonkezelőségének (Apsa) tagját.

Federico Lombardi szentszéki szóvivő az őt kérdező újságíróknak elmondta, hogy Ferenc pápa értesült Scarano letartóztatásáról.

Lombardi hangsúlyozta, hogy a Vatikán kész együttműködni az olasz hatóságokkal. Hozzátette, hogy egyelőre semmilyen kérelem nem érkezett a szentszéki intézményekhez az olasz ügyészség részéről. A szóvivő elmondta, hogy a pápai állam Pénzügyi Információs Hatósága (AIF) is figyelemmel kíséri az ügy fejleményeit.

Lombardi pontosította, hogy Scaranót már május végén felfüggesztették az Apsaban betöltött tisztségéből. A sajtó ugyanis előzőleg azt jelentette, hogy a dél-olasz származású, de évek óta Rómában élő és a Vatikánban dolgozó püspököt a Vatikán csütörtökön függesztette fel vagyonkezelőségi tisztségéből.

A dél-olasz Salerno ügyészségének letartóztatási parancsa szerint Scarano 20 millió eurót próbált készpénzben Svájcból Olaszországba csempészni az ismerősei számára. A pénz repülővel érkezett volna. A szállítást Scarano bizalmasa, egy olasz csendőr, a titkosszolgálat egykori tagja hajtotta volna végre. Ezért a szolgálatáért 400 ezer eurót kapott volna.

A csendőrt is letartóztatták a Scarano-ügyben, egy brókerrel együtt. Scaranóval szemben két héttel ezelőtt indult vizsgálat, akkor 560 ezer eurónyi összeg “tisztára mosása” miatt.

Az IOR vatikáni bank mellett az egyházi ingatlanvagyont ellenőrző Apostoli Szék Vagyonkezelősége számít a pápai állam második legfontosabb pénzügyi intézményének. Ezt megelőzően Ferenc pápa szerdán bizottságot állított fel az IOR működésének átvizsgálására.

A pappá szentelése előtt az olasz bankvilágban dolgozó Scarano az olasz sajtóban és Salerno városában is az “500-as püspök” néven volt ismert, mivel a hétköznapi forgalomban ritkán előforduló 500 eurós bankjegyeket kínált fel ismerőseinek, ha kisebb tételre váltották át ezeket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik