Nagyvilág

Fel akarták gyújtani a repülőt?

repülőgép (repülőgép)
repülőgép (repülőgép)

Fenyegető üzenet miatt a skóciai Prestwick repülőterén szállt le szombaton az Egyptair egyiptomi légitársaság Kairóból New Yorkba tartó repülőgépe.

A kényszerleszállás előzményeként a BBC egyik producere, aki a Boeing 777-esen utazott, a gép mosdójában talált egy szalvétát, amelyre ceruzával angolul az volt írva, hogy “Felgyújtom ezt a repülőgépet”.

Ezután a gép megszakította útját, és a brit királyi légierő két harci repülőgépének kíséretében a Glasgow-t is kiszolgáló skóciai repülőtéren baj nélkül leszállt.A BBC szombat esti beszámolója szerint az egyiptomi gépet rendőrségi járművek vették körül, és megkezdődött a Boeing átkutatása. Rövid időn belül ez a második ilyen jellegű incidens a brit légtérben.

Három hete a terrorgyanús légiközlekedési események kezelésére kijelölt londoni Stansted repülőtérre irányították át a pakisztáni nemzeti légitársaság egyik repülőgépét, amely eredetileg Manchesterbe tartott.

A leszállás után a gépet váró rendőrök polgári repülőgép biztonságának veszélyeztetése gyanújával őrizetbe vettek két utast, akik a személyzet beszámolója szerint több alkalommal be akartak hatolni a pilótafülkébe.
Amikor a személyzet ezt megakadályozta, a két utas fenyegető kijelentéseket tett; állítólag az is elhangzott, hogy valamilyen fegyver vagy robbanóanyag van náluk. A két őrizetbe vett utas ellen azóta vádat emeltek a brit hatóságok.

Kövess minket a Twitteren is!

Sőt, már a Tumblren is megtalálsz minket!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik