Nagyvilág koronavírus

Nőtt a rejtélyes vírus áldozatainak száma

kutató vírus (kutató vírus)
kutató vírus (kutató vírus)

Tizenötre emelkedett Szaúd-Arábiában az újfajta koronavírus halálos áldozatainak a száma - közölte vasárnap a királyság egészségügyi minisztériuma.

Tavaly augusztus óta 24 ember kapta el a vírust, közülük 15-en belehaltak a fertőzésbe – közölte sajtótájékoztatón a szaúdi tárca vezetője. A miniszter elmondta, hogy jelenleg három gyanús fertőzéses esetet vizsgálnak.

Az új vírus rokon a SARS-vírussal, amely tíz éve csaknem ezer ember halálát okozta szerte a világon. Abban különbözik a SARS-tól, hogy gyors ütemű veseelégtelenséghez vezet.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint az új koronavírus eddig 34 embert betegített meg, közülük 18-an meghaltak. A WHO főtitkárhelyettese, a japán származású amerikai Keiji Fukuda Szaúd-Arábiában úgy nyilatkozott, egyre nagyobb a valószínűsége, hogy szoros kontaktus esetén a vírus képes emberről emberre terjedni, a szakember ezért fokozott éberséget kért a világ országaitól.

Újabb megbetegedés Európában

Egy második betegnél is diagnosztizálták Franciaországban a koronavírust, amely közel áll egy korábbi pusztító betegség, a súlyos akut légzőszervi szindróma kórokozójához – közölte vasárnap a francia egészségügyi minisztérium.

A férfi négy napig szobatársa volt az észak-franciaországi valenciennes-i kórházban annak a 65 éves betegnek, akinél szerdán, a hirtelen jelentkező légzési zavarokat követően állapították meg a ritka betegséget. A két személy ezt megelőzően tartózkodott közös szobában.

Jelenleg mindkét beteget a lille-i egyetemi kórház intenzív osztályán ápolják, ahova az elsőt csütörtökre virradóra, a másodikat vasárnap hajnalban szállították át, miután az állapota hirtelen romlásnak indult. Az első beteggel ellentétben azonban az újabb beteg nem szorul gépi léglegeztetésre. Mindkét férfit egy-egy különlegesen kialakított szobában, teljesen elkülönítve ápolják.

Ezzel francia szakértők szerint beigazolódott, hogy a betegség cseppfertőzéssel a levegőben terjed. Ugyanakkor viszonylag lassan, hosszú és tartós közvetlen kapcsolattartás során kapható csak el. Pénteken felmerült a gyanú, hogy a diagnózis felállítása előtt az első beteget ápoló orvos és két egészségügyi dolgozó, valamint egy családtag is megbetegedett a koronavírustól, azóta azonban bizonyossá vált, hogy ők nem érintettek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik