Külföld
jan slota (jan slota, )

Rács mögött Ján Slota

Munkácsy Márton
Munkácsy Márton

2013. 05. 10. 06:22

Nem állt meg kocsijával egy szokványos közúti ellenőrzés során Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt volt elnöke, majd amikor végül megállították, elutasította az alkoholtesztet – közölte a bumm.sk szlovákiai magyar nyelvű internetes portál.

Slotát végül előállították a csacai (Čadca) rendőrkapitányságon, és jelenleg fogdában van.

A szélsőséges nézeteiről ismert egykori pártvezető 17 óra körül Csaca közelében egy szokványos közúti ellenőrzés során nem állt meg a hatósági jelzésre. A rendőrök ekkor kocsijukkal üldözőbe vették és útját állták. Egyéb fizikai kényszerintézkedést nem kellett alkalmazniuk vele szemben. Ezt követően utasította el az alkoholszondát, ezért beszállították a körzeti rendőrőrsre, ahol jelenleg is fogva tartják. Amennyiben alkoholt találnak a vérében, akár egy évre is börtönbe zárhatják – írja a lap.

Egy másik szlovák orgánum, a Sme által megszólaltatott, nevének elhallgatását kérő rendőrjárőr szerint Slota láthatólag ittas állapotban volt. Azt nem tudni, hogy a vértesztet is elutasította-e, amennyiben igen, a törvény szerint a legszigorúbb paragrafus lép érvénybe, azaz mintha súlyosan ittas állapotban vezetett volna, ami bűncselekménynek számít.

Értesülések szerint a rendőrség gyorsított eljárásban szeretné lezárni Slota ügyét, ami azt jelenti, hogy 48 órán belül ítéletet hozhatnak.

Slotát emellett a rendőrségi felszólítás figyelmen kívül hagyása miatt is megbüntethetik. Tibor Gašpar országos rendőrfőnök figyelmeztetett, hogy semmilyen módon nem kivételeznek vele.

A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) április utolsó hetében zárta ki Ján Slotát, a politikai tömörülés egykori elnökét, későbbi tiszteletbeli elnökét. Kizárását a párt elnöksége kétharmados többséggel hagyta jóvá, arra hivatkozva, hogy pártelnökként nem kezelte kellő gondossággal az SNS vagyonát.

Ján Slota ellen hűtlen kezelés gyanúja és a párt létezésének veszélyeztetése miatt még márciusban indított eljárást az SNS vezetősége.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Budapest, 2015. június 19.
Szorosan egymásra záródva parkolnak a gépjárművek a főváros VII. kerületének egyik mellékutcájában. A furgon néhány centiméteres távolságot hagyva állt be az előtte és mögötte álló járművek közé.
MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 
***************************
Kedves Felhasználó!
Az Ön által most kiválasztott fénykép nem képezi az MTI fotókiadásának, valamint az MTVA fotóarchívumának szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítője vállalja a felelősséget.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.