Nagyvilág

Halálba zuhant az doktornő, a dühös rokonok elől menekülve

Egy harmadik emeleti ablakon át próbált egy lepedőhágcsón leereszkedve eltűnni a veréssel fenyegetőző családtagok elől.

A kínai doktornőre azután támadtak rá a kínai Hupej tartományban lévő kórházban, hogy meghalt egy általa kezelt kisgyerek – jelentette a helyi sajtó. Arról, hogy a kisfiú pontosan miért halt meg, ellentmondó információk jelentek meg. Ami biztos, hogy a gyerek rokonai törni-zúzni kezdtek a kórházban, és rátámadtak több orvosra is.

A Vang nevű orvosnő ekkor egy kis szobában keresett menedéket, majd egy ablakon át próbált meg elmenekülni, egy lepedőből készített hágcsó segítségével. Azonban megcsúszott, és lezuhant. Egy szemtanú elmondása szerint nekicsapódott a második emeleti ablakpárkánynak, és fejjel előre csapódott a földbe. Harminc órán át próbálták megmenteni az életét kollégái, de nem jártak sikerrel.

A kórház egyik névtelenül nyilatkozó orvosa azt állította, hogy a meghalt kisfiút szívproblémák miatt szállították kórházba, és nem sokkal később elhunyt. A családtagok ezután kezdtek el randalírozni.

A gyerek nagynénje azonban a kínai állami hírügynökségnek azt mondta, hogy csak erős köhögés miatt volt kórházban a gyerek, és azután lett igazán rosszul, hogy Vang infúzióra kötötte, és akkor sem vette le arról, miután a kisfiú pár perccel az infúzió bekötése után rosszullétre panaszkodott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik