Nagyvilág

Újabb országot hódítana meg az IKEA

ikea (ikea, )
ikea (ikea, )

25 áruház megnyitását tervezik a szubkontinensnyi országban.

A svéd bútoróriás többéves várakozás után a múlt héten megkapta az indiai hatóságoktól a befektetésekhez szükséges utolsó engedélyt is. Az cég eddig csak vásárlóként volt jelen az indiai piacon, többnyire textil- és kerámiatermékeket vett kiskereskedőktől.

Vélemények szerint a svéd befektetők számára vonzó az indiai piac, a kínaihoz hasonlóan. Annak ellenére, hogy nagy a szegénység az országban és nagyok a társadalmi csoportok közötti különbségek, az IKEA viszonylag olcsó termékeit a kevésbé tehetősek is megengedhetik maguknak. A befektetőknek viszont nagy feladatot jelent nap mint nap megküzdeni a bürokráciával és a korrupcióval.

A Wall Street Journal számításai szerint az indiai kiskereskedelmi szektor összességében évente 500 milliárd dollárra tehető. Egyes becslések szerint Indiában a gazdaság 2013-ban 6 százalékkal emelkedhet. Juvencio Maeztu, az IKEA indiai áruházakért felelős vezérigazgatója úgy nyilatkozott, hogy az üzlet létrejöttével legalább 10 000 személy alkalmazására lesz szükség.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik