Nagyvilág

Nem kapott lőszert, ezért ölt meg hat embert

lőszer (lőszer, fegyver, )
lőszer (lőszer, fegyver, )

Több mint húszmillió forintnak megfelelő rubelt ajánlottak fel a belgorodi ámokfutó nyomravezetőjének.

A moszkvai belügyi alakulatok különleges egységei is bekapcsolódtak kedden az oroszországi Belgorodban hat embert lelövő gyilkos keresésébe. Egy állami rádió szerint a lövöldözés bosszúakció volt, a tettes megtorolta, hogy egy vadászboltban nem adtak el neki lőszert.

A szomszédos Kurszki és Voronyezsi területekről is érkezett segítség, így már körülbelül 2000 rendőr keresi a 32 éves Szergej Pomazunt, aki hétfőn követte el véres tettét. A fegyveres belügyesek utcáról utcára, házról házra átfésülik Belgorod városát. A nyomravezetőnek 3 millió rubel (csaknem 22 millió forint) jutalmat ígértek a hatóságok.

Időközben a helyi televízió azt jelentette, hogy a gyilkos a szomszédos ukrajnai Harkiv megyébe szökhetett át, de az ukrán belügyminisztérium harkivi igazgatósága szinte azonnal cáfolta az értesülést. Közölte, hogy az ukrán–orosz határon megerősítették az ellenőrzést, amelyen a férfi nem juthatott át.

A Vesztyi FM orosz állami rádió úgy tudja, hogy Szergej Pomazunnak a gyilkosság előtt büntetett előélete miatt nem adtak el vadászfegyverbe való töltényt, ezért állt bosszút a belgorodi vadászbolt alkalmazottain, és lőtt le még három embert. Az újságírók úgy tudják, hogy a férfi megfenyegette az üzletben dolgozókat, hogy visszatér és megöli őket, de az eladók nem vették komolyan a fenyegetést.

A Vesztyi FM arról is beszámolt, hogy a gyilkos korábban egy atomrakétákat őrző különleges katonai egységben szolgált. Katonatársai akkor nem vettek észre rajta semmilyen különleges viselkedést.

Mialatt folytatódik a hajtóvadászat a gyilkos után, az orosz szövetségi nyomozóhivatal közölte, azt is vizsgálják, miért nem tettek meg mindent a belgorodi rendőrök korábban, hogy megakadályozzák a szörnyű bűncselekményt. A gyilkosságok elkövetésével gyanúsított férfi anyja ugyanis a nyomozóknak elmondta, hogy az utóbbi időben többször ki kellett hívnia a rendőröket, hogy lecsendesítsék a fiát.

Az apa is arról beszélt a nyomozóknak, hogy a fia megmagyarázhatatlanul agresszívan viselkedett és megverte őt és az anyát. Két alkalommal is értesítették a rendőrséget, de a kiérkező rendőrök nem intézkedtek, csupán azt kérték, akkor szóljanak nekik, ha a fiatalember ismét agresszívan viselkedne.

Hétfőn a délnyugat-oroszországi Belgorod város központjában közép-európai idő szerint délben a 32 éves Szergej Pomazun vadászfegyverrel lövöldözni kezdett. Előbb egy vadászbolt alkalmazottait lőtte le, majd az utcán még három embert, közöttük egy 14 és egy 16 éves lányt terített le fegyverével. Belgorodban és az egész régióban kétnapos gyászt rendelt el az orosz város és a terület vezetése.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik