Nagyvilág

Eltörlik a magas különadót

udito(960x640).jpg (üdítőital, üdítő, )
udito(960x640).jpg (üdítőital, üdítő, )

A dán kormány várakozási szerint az intézkedéssel az országban új munkahelyek jöhetnek létre és fellendülhet a gazdasági növekedés.

A dán kormány hétfői bejelentése szerint az üdítőital-adót két lépésben szüntetik meg: 2013. július 1-jétől előbb 50 százalékra mérséklik, majd 2014. január elsejével teljesen eltörlik.

A közlemény szerint Dánia Európában az elsők között vetett ki különadót az üdítőitalokra, melynek mértéke az egyik legmagasabb a kontinensen. Az adó mostani eltörlésére egy megállapodássorozat részeként került sor, amelynek célja, hogy a dán gazdaságban megfelelő feltételek alakuljanak ki a gazdasági növekedés beindításához és a munkahelyteremtéshez.
Dánia tavaly eltörölte az egy évvel korábban bevezetett zsíradót is, mert az túlságosan költséges volt, és nem járult hozzá a dánok étkezési szokásainak megváltozásához – emlékeztetett a szövetség.

Búcsú a különadóktól?

“Az üdítőitalokra kivetett különadók a végüket járják, amelyeket egyre több országban törölnek el egész Európában. Bebizonyosodott, hogy az emberek nem lesznek tőlük egészségesebbek, ugyanakkor munkahelyek szűnnek meg miattuk és csökken a gazdaság teljesítménye” – mondta Alain Beaumont, az Európai Alkoholmentes Italgyártók Szövetsége a hír kapcsán.

A szövetség közleménye szerint adó eltörlésével az adó miatt korábban megszűnt mintegy ötezer munkahely nagy része újrateremthető. A dánok ugyanis jelenleg Németországba és Svédországba járnak át üdítőitalokat vásárolni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik