Nagyvilág

Észak-Korea bármikor kilőheti a rakétát

raketa(960x640)(1).jpg (rakéta, )
raketa(960x640)(1).jpg (rakéta, )

Észak-Korea befejezte egy újabb, feltételezett rakétakísérlet előkészületeit, és az indítás bármikor várható – közölte szerdán a dél-koreai védelmi minisztérium egyik illetékese.

A tisztségviselő hozzátette, hogy az észak-koreai hadsereg többfajta rakéta elindítására képes. Kísérletet hajthat végre Scud típusú vagy közepes (1300 kilométer) hatótávolságú Rodong rakétával, valamint a keleti partvidékre a minap telepített Musudan típusú, közepes hatótávolságú ballisztikus rakétával is.

Kedden olyan értesülések láttak napvilágot, hogy Észak-Korea szerdán hajt végre újabb rakétakísérletet.

A szöuli tisztségviselő nyilatkozatával egy időben Észak-Koreában arra készültek, hogy április 15-én megünnepeljék Kim Ir Szen államalapító születésnapját. Észak-Korea általában az ilyen évfordulókra időzíti a katonai erejét fitogtató kísérleteket. Phenjanban a város szépítésére összpontosítanak: katonák éjt nappallá téve dolgoznak az ünnephez szükséges kellékek összeszerelésén, a kertészek pedig virágokat és fákat ültetnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik