Nagyvilág

Tanárától kapott pengét, hogy vagdossa magát

Anyja is beleegyezett, hogy kárt tegyen magában.

Az angliai Surrey városában, egy kifejezetten Asperger-szindrómás és autista gyerekekkel foglalkozó intézményben az egyik diák számára sterilizált pengéket biztosítottak, majd a fürdőszobába kísérték, hogy “biztonságban és felügyelt módon” károsíthassa saját magát.

A tanárok állítólag rendszeres időközönként ellenőrizték a gyereket, majd megtisztították és bekötözték a keletkezett sebeket. Minderre ráadásul az anyától kaptak engedélyt. A 2012 januárjában történtekről az angol oktatási minisztérium csak december értesült, s azóta tart a nyomozás.

Az iskola fenntartója nem tagadott, azonban kiemelte, hogy csupán rövid ideig tartották fenn ezt az eljárást, az adott helyzetben mind az igazgató, mind az oktatók egyetértettek abban, hogy ez áll a diák érdekében. Gyakorlatilag az volt a szakvéleményük, hogy inkább felügyelet mellett, steril eszközökkel vagdossa magát, mint egyedül, titokban.

S bár állítólag csupán néhány napról volt szó, a szokatlan módszer mind az igazgató, mind az oktatók felelősségre vonását vonhatja maga után.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik