Nagyvilág

Sereghajtó Budapest

duna(960x640)(1).jpg (duna)
duna(960x640)(1).jpg (duna)

Pozsony a régió legkevésbé élhető városa, a magyar főváros csak hajszállal előzi.

A Polyce névre keresztelt tanulmányban azt vizsgálták, hogy a régió 5 fővárosában, Pozsonyban, Budapesten, Ljubljanában, Bécsben milyen az életminőség, a lakhatás, a közlekedés, a demográfiai fejlődés, valamint a gazdasági fejlődés.

A fővárosok átlagos mutatóit Pozsony csupán a gazdasági és a demográfiai fejlődés terén haladta meg, az életminőség szempontjából pedig elmaradt az összes többi vizsgált főváros színvonalától. Bécs bizonyult a legjobb életminőséget kínálónak, a második helyen – alig valamivel lemaradva – Prága foglalt helyet, majd Ljubljana és Budapest következett. A képzeletbeli ranglistát Pozsony zárta, amelyet az értékelés során leginkább a hiányzó parkok, valamint a túlsűrűsödött közúti forgalom miatt marasztaltak el.

Meglehetősen gyengén szerepelt Pozsony lakhatás szempontjából is, ahol az ingatlanok választékát, valamint a saját lakhatás megteremtésének lehetőségeit vizsgálták. Pozsonynak elsősorban a bérlakások alacsony arányát rótták fel, ami miatt a rendszer nem eléggé rugalmas. Lakhatási feltételekben Bécs a legjobb, majd a cseh és a szlovén főváros következik, Pozsony a negyedik, nem sokkal megelőzve Budapestet.

Az egyes fővárosok gazdasági fejlődését és potenciálját tekintve és a közlekedés lehetőségei terén is a középmezőnyben végzett Szlovákia fővárosa, nem sokkal Budapest és a mindkét szegmensben utolsónak besorolt Ljubljana előtt, de lemaradva Prága és az első helyen végzett osztrák főváros mögött.

Az öt fő értékelési szempont közül a demográfiai fejlődés volt az egyedüli tényező, amelynél a legjobb helyezést Pozsony érte el, megelőzve Ljubljanát és az azt követő, megközelítőleg azonos szintre sorolt három másik fővárost.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik