Nagyvilág

Kiáll a szegények mellett a pápa

ferenc pápa (ferenc pápa, )
ferenc pápa (ferenc pápa, )

Átvette a beiktatási jelképeket Ferenc pápa. Teljesen megtelt a Szent Péter tér és környéke beiktatási szentmiséjére.

Az egész teremtett világ, de különösen a szegények, elesettek őrzése Róma püspökének feladata; a pápának ezt az alázatos, hitben gazdag szolgálatot kell szem előtt tartania – mondta az új katolikus egyházfő, Ferenc pápa a szolgálatának megkezdése alkalmából a Vatikánban tartott szentmisén.

“Legyünk figyelemmel az egész teremtett világra, a környezetre és minden élőlényre, különösen az elesettekre, szegényekre” – jelentette ki szentbeszédében Ferenc pápa.

A hatalom mindig szolgálat, a pápa szolgálata, hogy megőrizze Isten népét – mondta a katolikus egyházfő. Hozzátette, csak aki szeretettel és gyöngédséggel szolgál, az tud megőrizni. Hangsúlyozta, hogy a gyengédség nem a gyengeség, éppen ellenkezőleg, az erős lélek jele. A pápa arra kérte a világ gazdasági és politikai vezetőit, hogy ők is legyenek a teremtett világ őrzői.


A képre kattintva galéria nyílik! – Fotó: AFP / Vincenzo Pinto

A mise kezdetén Jean-Louis Tauran protodiakónus bíboros a pápa vállára helyezte a báránybőrből varrt palliumot, a bíborosi testületet vezető Angelo Sodano pedig felhúzta a ujjára a pápai halászgyűrűt. A pallium ugyanaz, amelyet még XVI. Benedek pápa viselt. A gyűrűt az 1963-ban megválasztott VI. Pál pápa számára készítették, de ő nem hordta. A jelképek átvételével Ferenc hivatalosan is megkezdte hivatalát mint a katolikus egyház 226. pápája.

A misét a pápa az egyház 180 tagjával koncelebrálja: bíborosokkal, közöttük Erdő Péter esztergom-budapesti érsekkel, a pátriárkákkal, valamint José Rodríguez Carballo ferences legfőbb elöljáróval és Adolfo Nicolas jezsuita generálissal.
Az oltár baloldalán a keresztény egyházak küldöttségei foglaltak helyet, jobbra az állami delegációk. Az oltárral szembeni első sorokban a zsidó és muzulmán küldöttségek ülnek.

Viva il papa!

Pár perccel a hivatalos programban feltüntetett időpont előtt érkezett meg a Szent Péter térre a Ferenc pápát szállító autó. Amikor a jármű feltűnt a téren, a tömeg üdvrivalgásban tört ki. Olaszok és külföldiek zászlóikat lobogtatták. “Viva il papa!” (Éljen a pápa!) – kiabálták.

Az egyházfő a nem páncélozott terepjárón állva üdvözölte az őt éltető tömeget, s elődeinél hosszabb kört tett a téren.
A tömegben az autó többször megállt, a pápa leszállt és személyesen adta áldását gyerekekre és egy betegre is, aki kerekes székről nyújtotta felé a kezét. A biztonsági emberek igyekeznek követni a pápát, aki maga döntötte el, hol kíván megállni és leszállni a járműről. A terepjárón a pápa mellett volt Alfred Xuareb, XVI. Benedek személyi titkára és Sandro Mariotti, a nyugalmazott pápa volt inasa is.

A mosolygós pápa a kezével integetett a hívőknek és többször is azt mondta olaszul, hogy Ciao! (Szervusztok!)  “Messziről jöttél, de máris meghódítottál bennünket!” – olvasható az egyik magasba tartott transzparensen. A térről a pápa a Szent Péter-bazilikába ment, ahol megkezdődik a beiktatási szertartás.

Pápa esernyő nélkül

A tömeg órákkal a szertartás kezdete előtt elindult a térre. A római metró fél hatos üzembe állásakor emberáradat várakozott az állomásokon, hogy eljusson a Szent Péter térhez közeli megállóba. “Végre esernyő nélkül látjuk a pápát!” – mondták a napsütésben a Szent Péter tér felé siető emberek, akik a pápává választás estéjén esőben ünnepeltek.

A katolikus egyház új vezetője kedd reggel telefonon keresztül szólt az argentin hívőkhöz, akik a Buenos Aires-i Plaza de Mayo téren gyűltek össze. “Együtt haladjunk! Vigyázzunk egymásra! Az Úr jó és mindig megbocsát! Ne féljetek!” – mondta II. János Pál beiktatási beszédének ismert mondatát idézve.

 


Kattintson a képre! – Fotó: AFP / Filippo Monteforte

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik