Nagyvilág

Pápaválasztás – Erdő Péter még mindig a “favoritok” között

Erdo-Peter(430x286)(2).jpg (Erdő Péter)
Erdo-Peter(430x286)(2).jpg (Erdő Péter)

A pápai trónusra leginkább esélyesnek tartott öt bíboros között mutatta be Erdő Péter esztergom-budapesti érseket vasárnap a Die Presse.

A vezető konzervatív osztrák napilap Marc Oullet kanadai, Angelo Scola olasz, Luis Tagle Fülöp-szigeteki és Odilo Scherer brazil bíboros mellett mutatta be Erdő Pétert, mint az egyik “favoritot” a kedden kezdődő konklávé előtt.

„Az Egy Péter Péter székére” című portréban a lap budapesti tudósítója Erdő Péter kiemelkedő szellemi képességei mellett szívélyességét, emberségét emeli ki. “Mindenütt ismert embersége, amit egy egészséges adag önirónia és humor fűszerez. Nem csoda hát, hogy a magyar katolikus közösségen belül a lehető legnagyobb tisztelet övezi”. Dorogon, ahol közvetlenül pappá szentelése után teljesített papi szolgálatot, hűséges “rajongói” közössége is van Erdő Péternek. A dorogi hívek különösen az érsek közvetlenségét és gyökereihez való ragaszkodását értékelik nagyra. Bíborossá avatása után mondott első miséje alkalmával biztosította őket arról: “Az maradtam számotokra, aki voltam: Péter” – idézte fel a lap.

Pályatársai, egykori gimnáziumi és szemináriumi barátai rendkívül intelligens, nagy tudásvággyal rendelkező és ambiciózus diákként jellemzik, akit nyíltsága és segítőkészsége miatt mindenki kedvelt. A világegyházon belül ma Erdő Péter az egyházjog egyik leginkább avatott szakértőjének számít, amit nagy tudásának és gyakorlatiasságának tudnak be. Ám minden bizonnyal nyelvérzéke is közrejátszott ebben: a latin mellett öt nyelven beszél, közte németül is – mutatott rá cikkében a szerző.

A befolyásos, de belsőleg megosztott olasz bíborosi “frakció” legnépszerűbb, egyben kompromisszumos jelöltjének Angelo Scola milánói bíborost tartják – írta a Die Presse. Az osztrák lap úgy latolgat: míg egyrészről a kulisszák mögött Tarcisio Bertone Scola nagy “vetélytársának” számít, a bizonytalanokat meggyőzhette, hogy XVI. Benedek méltónak tartja Scolát arra, hogy utóda legyen Szent Péter trónusán. Az a kívánság pedig, hogy három és fél évtized után ismét olasz pápa vezesse az egyházat, egyesítheti az olasz bíborosokat.

Eközben az amerikai bíborosok saját szövetséget kovácsolnak, s míg az olasz bíborosok rövid, a katolikus egyház amerikai képviselői hosszú konklávéban érdekeltek a Die Presse elemzése szerint.

Erdő Péter misét celebrált Rómában a konklávéért

Bűnbánatról és megtérésről beszélt vasárnapi homíliájában az esztergom-budapesti érsek római címtemplomában, a Santa Balbina-bazilikában, ahol pápaválasztó bíborosként a konklávéért celebrált misét.

“Nagyböjt negyedik vasárnapja van. A bűnbánat útját járva közeledünk Krisztus kereszthalálának drámájához és a feltámadás ünnepéhez. Egyházunk életében is drámai napokat élünk. XVI. Benedek pápa lemondása után készülünk a konklávéra, kérjük a Szentlélek segítségét, hogy csakis Isten akaratát követve és az Egyház javát keresve választhassuk meg Szent Péter utódját” – kezdte először magyarul mondott, majd olaszul is összefoglalt beszédét Erdő Péter.

A tékozló fiú példabeszédéből kiinduló homília témája a mai “virtuális valóságban élő” ember és nemzedék “sodródása” volt, miközben “kopnak, rongyolódnak körülöttünk a helyzetek és adottságok”. Erdő Péter szerint azonban “eljön a pillanat, hogy fölemeljük a fejünket, és meginduljunk az eredeti tisztaság és szeretet felé”. A bíboros Ady Endre Menekülés az Úrhoz című versének sorait idézte (“Be szép a régi kép, a tiszta…”). Nem csak a hívők, az egyház számára is “most itt van az alkalmas idő, most kell felkelnünk, felemelnünk a fejünket, s ha nem találjuk a hazavezető utat, hát kérdezősködnünk kell a régiektől, hogy melyik út volt a jó(…), hogy ma is hazahívó szó, világosság, iránymutatás, örömhír lehessünk az egész emberiség számára”.

A mise után Erdő Péter azt mondta, azért nevezte “drámainak” az egyház helyzetét, mivel “XVI. Benedek lemondása váratlan volt és az egyházat felelősségével és igényeivel szembesítette”. A pápaválasztó bíborosok feladata az “egyház megújítása” lesz, ehhez pedig az “isteni gondviselésbe és az emberi ítéletbe” vetett bizalom kell. A konklávéba kedden belépő bíboros kijelentette: ha a pápaválasztó bíborosokkal “megérezzük az isteni gondviselést, megtaláljuk a követendő utat”.

A magyar-olasz nyelvű szentmisén részt vettek a római Pápai Magyar Intézet tagjai (PMI), a Vatikánban és Rómában szolgáló magyar papok és nővérek, az olasz főváros magyar közösségének tagjai és olasz hívők is. A templomban az olasz televíziók kamerái is sorakoztak, mivel az olasz sajtó Erdő Pétert az esélyes pápajelöltek között tartja számon. A templomból távozó bíborost taps kísérte.

Erdő Péter vasárnap külön üzenetet intézett a magyar hívőkhöz, hogy imádkozzanak a kedden kezdődő konklávéért, hogy a pápaválasztó bíborosoknak “a Szentlélek adjon világosságot”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik