Több mint negyven év telt el azóta, hogy Richard Nixon amerikai elnök 1971. július 17-én mondott beszédében „Amerika első számú közellenségének” nevezte a kábítószer-fogyasztást. Egyúttal meghirdette a drogok elleni háborút. Az akkor megnyerhetőnek hitt küzdelem óvatos becslés szerint máig egybillió dollárjába került csak az Egyesült Államoknak, miközben a drogok ellen küzdő hatóságok semmivel sem kerültek közelebb a célhoz – mutatott rá a Der Spiegel.
A világon mintegy 200 millióra teszik a rendszeresen illegális kábítószert (kokain, heroin, marihuána) fogyasztók számát. Ez a szám évek óta változatlan, tehát a piac nem bővül, hasonlóan az elfogyasztott drogmennyiséghez. Utóbbi évi 40 ezer tonna marihuánából, 800 tonna kokainból és 500 tonna heroinból tevődik össze. A piac évi forgalma 500 milliárd dollárra rúg – ez az összeg meghaladja a világon évente eladott új személyautók összértékét.
Noha a kábítószerek alapanyaga jószerével fillérekbe kerül, a végtermék ára a legdrágább árukéval vetekszik. A német hírmagazin riportere Kolumbiában járva beszélt egy kokacserjét termesztő és annak leveléből kokapasztát (a kokain alapanyagát) készítő paraszttal. Az illető 1,5 millió pesót – nagyjából 630 eurót – kap egy kilogramm pasztáért. Az ebből különböző vegyi eljárásokkal előállított tiszta kokain kilója már 1300 eurót ér a kolumbiai faluban. Az ecuadori határon az ottani díler már 4000 eurót fizet egy kilogrammért, Jamaicába érkezve pedig az áru értéke 6000 euróra nő.
Az igazi árrobbanás Észak-Amerikában és Európában következik be. Ottani kereskedők 20-30 ezer eurót fizetnek a kokain kilójáért. Az európai fogyasztók soha nem tisztán, hanem hígítva kapják az „anyagot”, amelynek ára országonként, sőt városonként változik. Berlinben például olcsóbb a kokain, mint Münchenben. A bajor székvárosban általában 100 euróba kerül a többszörösen hígított kokain grammja (!). Vagyis kilogrammra és tiszta kokainra átszámítva 400 ezer euró az ár. Ilyen haszonért persze mindenre képesek a forgalmazásban és terítésben érdekelt drogmaffia tagjai.
A Der Spiegel munkatársa egy kolumbiai börtönben beszélt Jhon Velásquez maffiózóval, aki bevallása szerint legalább 250 embert ölt meg saját kezűleg. A hírhedt Pablo Escobar drogbáró egykori biztonsági főnöke 20 éve ül egyetlen rabként Kolumbia legjobban őrzött fegyintézetében, a fővárostól 200 kilométerre fekvő Cómbitában. Az újságírónak nyíltan a szemébe vágta: „Én ugyan húsz éve vagyok sitten, de ezt a háborút, amelyben olyan sok lóvét lehet keresni, ti soha nem fogjátok megnyerni. Soha.”
Csaknem egy évvel a cómbitai beszélgetés előtt a kolumbiai Cartagenában tartották az amerikai államok csúcstalálkozóját. A mintegy 30 állam- és kormányfő egyik fő témája a drogháború volt. A küzdelem fokozása helyett először került szóba mint lehetőség a kábítószerek legalizálása, hogy ezáltal vissza lehessen szorítani az erőszakot meg a bűnözést.
A kérdést fölvető uruguayi, kolumbiai és guatemalai elnökkel „egy húron pendül” Ethan Nadelman, az Egyesült Államok legismertebb drogszakértője. Szerinte egyetlen oka van annak, hogy a kábítószer forgalmazása minden más árunál nagyobb haszonnal kecsegtet. Ez pedig a prohibíció, a drogtilalom.
„A drogokkal zajló üzlet maga a kapitalizmus. Amíg van kereslet, addig lesz kínálat is” – mondta Nadelman a német hírmagazinnak. Persze meg lehet próbálni meggyőzni a 200 millió drogfogyasztót, hogy szokjanak le a kábítószerről. „Van ennek realitása?” – tette föl a költői kérdést. Nadelmannak 25 éve meggyőződése, hogy a kábítószerek ellen vívott nemzetközi háború értelmetlen. Évtizedek óta követeli a drogok bizonyos határok közötti legalizálását, amivel rendre falakba ütközött. Most azonban mintha kezdenének fellazulni a frontok.
„Ami Latin-Amerikában történik, az valóságos forradalom” – mondta az amerikai szakember a Der Spiegelnek. – Akadnak államfők, akik azt mondják: Vessünk véget a drogok elleni háborúnak! Korábban ez elképzelhetetlen volt.
A latin-amerikai pálfordulás okát a német tudósító a szubkontinens emancipálódásában látja. Latin-Amerika egyre öntudatosabbá válik, gazdasági ereje folyamatosan nő, ezzel párhuzamosan csökken a jenkiktől érzett félelem.
Persze minden kábítószer veszélyes – ezt Nadelman sem tagadja. Még a marihuána sem nevezhető ártalmatlannak. Ám az is igaz, hogy egy drogmentes világ illúzió csupán. A feladat tehát az, hogy a lehető legelviselhetőbbé tegyük a drogok és az emberiség egymás mellett élését. Ennek legjobb módszere pedig nem a prohibíció, hanem a „szabályozott legalizálás”.
A hozzáférés nem volna korlátlan: a kormányok mennyiségi és életkori határokat szabnának meg. Fiatalkorúak egyáltalán nem juthatnának hozzá kábítószerhez. Felnőttek csak kis mennyiséget vásárolhatnának személyes fogyasztás céljára – mondjuk a nemzeti drogügynökségtől.
E megoldás következtében a drog kikerülne a bűnszövetkezetek kezéből. Tönkremenne az üzletük, megszűnne a több ezerszeres haszonkulcs, amelyet kizárólag a prohibíció tesz lehetővé. Ehelyett a kábítószerek az állam kezébe kerülnének, amely ugyanúgy adót vetne ki rájuk, mint a dohányra vagy az alkoholra. A kolumbiai maffia vagy az afgán hadurak helyett az egyes államok pénzügyminisztériumai keresnének az üzleten.
Jurij Fedotov, a kábítószerek elleni ENSZ-ügynökség (UNODC) főnöke szkeptikus. Szerinte illúzió azt hinni, hogy a legalizálás kihúzná a szőnyeget a drogmaffia lába alól. Másik érve: ha legálissá válnak a drogok, akkor megszűnik az elrettentés, könnyebbé válik a hozzáférés. Az emelkedő fogyasztás pedig még több drogfüggő emberhez vezet.
A nagy kérdés tehát ez: mi lenne, ha? Egyértelmű választ senki sem tud adni. Ám úgy tűnik, ma egyre többen hajlanak arra, hogy belevágjanak a legalizálással járó kísérletbe – írta a Der Spiegel.
