Nagyvilág

Megbukott Haider pártja

Karintia osztrák tartomány lakossága 14 évi kormányzás után leváltotta a jobboldali populista szabadságpártot. A párt vasárnap elszenvedett választási veresége megfigyelők szerint egyúttal a „nagy csábítótól", a néhai Jörg Haidertől vett búcsút is jelenti – írta a német hírügynökség.

Tartományi vagy országos választáson még soha egyetlen ausztriai párt sem szenvedett akkora szavazatveszteséget, mint a Karintiai Szabadságpárt (FPK) március 3-án. A négy évvel ezelőtti 45 százalék helyett a pártnak ezúttal a szavazatok alig 17 százaléka jutott. A falusias jellegű, szegény tartomány a voksolás eredményeként visszatér oda, ahová a karizmatikus Jörg Haider három évtizeddel ezelőtti színre lépése előtt tartozott: a szociáldemokratákhoz. Az SPÖ ugyanis 37 százalékra tornászta fel szavazati arányát, s ezzel a legerősebb párt lett a klagenfurti parlamentben, így ő adhatja a jövendő tartományi elöljárót.

Amikor a néhai tartományi elöljáró 2008 októberében ittasan és a megengedettnél jóval gyorsabban a halálba száguldott szolgálati autójával, egész Karintia sokkos állapotba került. „Tartományunk fölött lehullott a Nap az égről” – jelentette ki a halálos baleset hírének hallatán Gerhard Dörfler, aki Haider utóda lett a tartományi kormány élén. Klagenfurt utcáin tízezrek gyászolták azt a férfit, akit sokan megváltóként tiszteltek.


(Fotó: AFP / Joe Klamar)

A néhány héttel később rendezett tartományi választásokon Karintia polgárai 45 százalékban szavaztak bizalmat Dörflernek, aki akkor még a BZÖ (Szövetség Ausztria Jövőjéért) színeiben indult. A párt később vette föl a Karintiai Szabadságpárt (FPK) nevet.

Idővel azután repedések támadtak a Haiderről mint megváltóról és örököseiről alkotott képen. Egyre több hír kapott szárnyra gyanús, homályos üzletekről, vesztegetésekről, hűtlen kezelésről és illegális pártfinanszírozásról. A „Causa Birnbachernek” nevezett ügyben például fény derült arra, hogy Haider pártja és a konzervatív néppárt (ÖVP) a Hypo-Alpe banknak a bajor tartományi bank részére történt eladásakor több millió eurót akart a két párt kasszájába „terelni”. Uwe Scheuch helyettes tartományi elöljárót azért ítélte el a bíróság, mert a pártjának szóló adomány fejében állítólag osztrák állampolgárságot helyezett kilátásba egy orosz befektetőnek.

Megfigyelők és elemzők sokáig kételkedtek abban, hogy a tartomány 440 ezer választópolgára az egyértelmű bizonyítékok dacára levonja-e a következtetéseket. Túl erős volt ugyanis a Haider iránti tisztelet – ama férfi iránt, aki a legenda szerint legalább egyszer kezet rázott Karintia minden polgárával. Örökösei minden kritikát azzal ráztak le magukról, hogy egyenlőségjelet tettek politikájuk és a tartomány közé: „Nem hagyom rágalmazni Karintiát”.

Csakhogy a szokatlanul magas részvételi aránynak (több mint 70 százalék) köszönhetően a szavazók átrendezték a hatalmi viszonyokat Klagenfurtban. „Ma elutasításra talált az a megfélemlítési politika, amely hasraütéses alapon osztotta szét a pénzt, nem tűrt bírálatot, és egyenlőségjelet tett tartomány és politika közé” – mutatott rá vasárnap este az ORF televízióban Anneliese Rohrer politikai elemző.

Felmérések tanúsága szerint tíz karintiai közül hétnek a szemében a korrupciós botrányok jelentették a döntő szempontot a voksoláskor. A megkérdezettek 54 százaléka úgy vélekedett, hogy a legutóbbi választások óta Karintia negatív változáson ment keresztül.

Az ORF televízióban egy karintiai fogadós kertelés nélkül kijelentette: „Új struktúrákra van szükség, no meg új tisztességre.” Egy fiatal közalkalmazott pedig azt mondta, hogy „az ember szégyenkezhet ama politika miatt, amely nálunk dívik”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik