Nagyvilág

Babzsák alatt aludt az „eltűnt” ötéves

babzsák (babzsák)
babzsák (babzsák)

A brit kisgyereket nagy erőkkel kereste tucatnyi rendőr, keresőkutyák és egy helikopter bevetésével. A kisfiú eközben végig a nappaliban aludt.

A walesi Jenson Lorey akkor tűnt el, amikor apja kiment a konyhába. Mire visszatért a nappaliba, fiának nyoma veszett. Hiába kereste a házban, nem találta, és amikor húsz perccel később a kisgyerek anyja is hazaért, a szülők már teljesen pánikba estek, és a legrosszabbra kezdtek gondolni – írta a This is South Wales című lap.

Az eltűnt gyereket gyorsan nagy erőkkel kezdték el keresni. A kisfiú után 12 rendőr kutatott keresőkutyákkal, és még egy helikoptert is bevetettek. A keresésbe rokonok és szomszédok is beszálltak, a buszsofőrök rádión értesítették egymást az eltűnt gyerekről, és a taxisok is a fiú után kutattak. Hiába. Sehol nem találták.

A kisfiút végül hatéves nővére találta meg, amikor benézett a nappaliban lévő babzsák alá. A kis Jenson ott aludt olyan mélyen, hogy még a nagy kutatás, szüleik kétségbeesett kiabálásai és a rendőrségi szirénák sem ébresztették fel.

A gyerek anyja a lapnak elmondta: az eset annyira megviselte, hogy másnapra szabadnapot vett ki, és egyben köszönetet mondott a kisváros közösségének, amiért segítséget nyújtottak a Jenson utáni kutatásban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik